Építési és Közlekedési Minisztérium

Ki lehet-e rúgni egy kormányfőtanácsost egy interjúja miatt, ami még meg sem jelent?

Bátonyi Péter műemlékvédelmi szakember egy éve állt ki a nyilvánosság elé, és erős példákkal bizonyította, hogyan szorul háttérbe a műemlékek védelme jól bekötött vállalkozók miatt. A minisztérium azonnal bosszút állt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Lázár azt mondta, nincs szükség késéseket mutató térképre, de öt hónappal a Vonatinfó leállítása után mégis előállt a MÁV egy ilyennel

Az új térkép abban különbözik a Vonatinfótól, hogy a színek nem a késés mértékét, hanem a vonat típusát jelölik.

Molnár Kristóf
közlekedés

Az ÉKM létrehozott egy bejelentőoldalt azoknak az alvállalkozóknak, akiknek tartoznak a közbeszerzések kivitelezői

Több Mészáros-érdekeltséggel szemben várhatóak bejelentések leginkább a vasúti beruházások visszáságai miatt.

Kaufmann Balázs
gazdaság

Emelik a kamionok útdíját a főutakon, hogy ne a falvakon robogjanak keresztül

Ezzel együtt a bírságok is nőnek azoknak a sofőröknek, akik nem fizetnek útdíjat vagy rossz útra hajtanak be.

Fődi Kitti
közlekedés

Lázár János minisztériumában körlevelet kaptak a dolgozók, hogy töltsék ki a nemzeti konzultációt

Nehogy kicsússzanak a határidőből.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Mészáros Lőrincék újabb ügyben támadták be Lázár minisztériumát, de megint elbuktak

Közeleg a választás, egyre több közbeszerzést buknak el az éveken át tartó tarolás után.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Lázár bejelentette, hogy új és Svájcból lecserélt vonatokat vesz az állam

Valamint azt is, hogy a MÁV bevásárolja magát a felszámolás alatt lévő Dunakeszi Járműjavítóba.

Benics Márk
közlekedés

Lázár szerint ha a Mészáros-cég nem fogadja el a feltételeket, kizárhatják az állami beruházásokból

Bizonyos feltételeket mindenkinek be kell tartani, még az ország leggazdagabb emberének is.

Székely Sarolta
gazdaság

Magyar kérésre lefoglalták az osztrákok a kicsempészett Klimt festményt

Lázár János korábban azt mondta, hogy „nyitva áll az út az állami tulajdonba vétel felé”.

Bábel Vilmos
MŰVÉSZET

169 épületet fognak lebontani az új reptéri út miatt

11,8 milliárd forintos közbeszerzést írtak ki Lázárék a munkára.

Székely Sarolta
közlekedés

Leomlott az egri várfal egy része

Korábban a kormányhivatal hatóságilag kötelezte a fenntartót a várfal felújítására, ez viszont nem történt meg.

Székely Sarolta
belföld

Lázár: A strabagosok beszálltak a magyarországi választási kampányba

Az építési és közlekedési miniszter állítása szerint az osztrák cég „pénzzel és közvélemény-kutatások megrendelésével” támogatja a Tisza Pártot.

Benics Márk
POLITIKA

Lázár János: A következő hetekben kiderül, hogy megérte-e a Strabagnak átcseszni Orbán Viktort, a kormányt és engem

Szerinte azért nem készült el a megsüllyedt M30-as autópálya, mert a Strabag átbaszta a kormányt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Mészároséknak nem tetszett a 10 százalékos nyereségarány, ezért támadtak meg egy közbeszerzést

Az sem tetszett a V-Hídnak, hogy a teljes alvállalkozói láncra vonatkozóan kellene adatot szolgáltatni és igazolni a kifizetéseket.

Székely Sarolta
gazdaság

Lázár: A járművezető rosszulléte, pillanatnyi eszméletvesztése okozta a szolnoki buszbalesetet

Egy idős nő a legsúlyosabb sérült, őt gerinctöréssel ápolják. A sofőr május 29-én esett át az éves üzemorvosi vizsgálaton.

Bábel Vilmos
belföld