antiszemitizmus

Putyin óriásit zsidózott

Az orosz elnök szerint Zelenszkijt, aki zsidó, a nyugat tette Ukrajna élére, hogy megvezessék az embereket.

Kaufmann Balázs
háború

Bradley Cooper nagyobb orrot ragasztott magára, hogy jobban játszhassa el a zsidó származású Leonard Bernsteint és ebből most botrány lett

Akkora, hogy már a nagy zeneszerző családja is megszólalt.

Kaufmann Balázs
külföld

Roger Waters: „Engem aztán rohadtul nem fognak eltörölni”

Németországban antiszemitizmussal vádolták, a náci egyenruhát levetette, a harcos politizálást nem hagyta abba.

Gazda Albert
szórakozás

Nem az a baj, hogy kamaszként karlendített, hanem hogy úgy is maradt

A Megafon és Pesti Srácok műsorvezetőjéről, Trombitás Kristófról bukkant elő egy régi kép.

Ács Dániel
vélemény

„Ha valami, akkor már inkább proszemita vagyok” – mondta Musk a hunyorgás nélkül is antiszemitának tűnő megnyilatkozása után

A maga szerint mindenhez nagyon is értő Twittervezér az X-Men sorozat holokauszt-túlélő főgonoszához hasonlította Soros Györgyöt, majd utána próbált úgy tenni, mintha ennek nem lenne semmi jelentősége.

Király András
külföld

Gulyás Gergely David Pressmannél is jobban meg tudta lepni a magyar zsidó közösséget

Az amerikai diplomata gyöngyösis húzása valóban nem volt kóser, de a trollpolitizálásban mi, magyarok vagyunk a nagyhatalom.

Ács Dániel
vélemény

Gulyás Gergely: David Pressmannek elnézést kell kérnie

Amiért meghívta széderestéjére az antiszemita kijelentéseket tett Gyöngyösi Mártont.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Bocsánatkérést vár a Jobbik elnökétől a Mazsihisz elnöke

Heisler András és Gyöngyösi Márton is hivatalos volt az amerikai nagykövet széderestéjére.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Ötlettelen az Adidas, hogy mit kezdjen a 450 milliárd forintnyi Yeezyvel, ami a Kanyeval való szakítás után maradt a cégen

Annyi biztos, hogy elégetni nem fogják a raktárakban ragadt cipőket.

Dienes Gábriel
cirkusz

Steven Spielberg szerint az antiszemitizmus már nem bújkál, hanem büszkén, csípőre tett kézzel áll

A rendező szerint a harmincas évek Németországa óta nem volt ilyen súlyos probléma az antiszemitizmus.

Bódog Bálint
külföld

Putyin-mosdatással, antiszemitizmussal és tátogással vádolja Roger Waterst a Pink Floyd szövegírója

Hogy a nőgyűlöletről és az adócsalásról ne is beszéljünk.

Csurgó Dénes
KULTÚRA

Antiszemita kijelentései miatt megtagadhatják Kanye Westtől az ausztrál vízumot

Új barátnőjével – aki állítólag már a felesége is – terveznek Melbourne-be utazni, de ez nem biztos, hogy összejön, miután a rapper nemrég arról beszélt, mennyire bírja Hitlert.

Mészáros Juli
külföld

A Madách-díjat kapja: Takaró Mihály és L. Simon László

Ezzel kell beérniük, amíg nincs Nyirő-díj.

Herczeg Márk
irodalom

A száműzetésben élő moszkvai főrabbi szerint a zsidóknak el kell hagyniuk Oroszországot, amíg még lehet

Pinchas Goldschmidt szerint a zsidókat fogják okolni a háború okozta nehézségekért.

Mészáros Juli
háború

Kanye West egy holokauszttagadó, rasszista incelt vitt magával vacsorázni Trumphoz

Nick Fuentes fogadása még a volt elnök több szövetségesének is sok volt.

Herczeg Márk
botrány