atomháború

Miután Kína bővíteni kezdte a nukleáris fegyverarzenálját, az atombiztonsági szakértők leporolták Newtont

A háromtest-problémát ezidáig nem sikerült megoldani. Pedig lehet, hogy ideje lenne: az elmúlt hetven évet két atomnagyhatalom relatíve stabil szembenállása határozta meg, de időközben Kína belehúzott a gyártásba.

Bódog Bálint
külföld

Nem a közelgő halálától fél a Pentagon-iratok legendás kiszivárogtatója

Az emberiség nem tud megbirkózni a klímaválsággal, az atomháború veszélye a kubai válság óta nem volt ilyen nagy, az állami dokumentumok titkosítását nem sikerült átláthatóvá tenni, mondja Daniel Ellsberg.

Miklósi Gábor
külföld

Most vagy mindenki más hülye, vagy mégis Orbán hajt forgalommal szembe a sztrádán

Három napon át tanácskoztak a világ vezetői Münchenben, ahova a magyar miniszterelnököt még csak meg se hívták. Talán nem is véletlenül, elég gyorsan kiderült, hogy mindenben mást gondolnak, mint Orbán. A fő téma persze Ukrajna volt, de Kína és az USA viszonya és az atomháborús fenyegetés is hangsúlyosan megjelent a tanácskozáson.

Király András
külföld

Medvegyev atomháborúval fenyeget

Szerinte nukleáris háborúhoz vezethet, ha Oroszország elveszíti az ukrajnai háborút. Az atomhatalmak még nem vesztettek el olyan nagy konfliktusokat, amelyektől a létezésük függött, írja.

Jelinek Anna
külföld

Nukleáris elrettentési gyakorlatot tartott az Északi-tenger térségében a NATO

a "Rendületlen dél" névre keresztelt gyakorlatot Oroszország határától több mint ezer kilométernyire tartották meg a félreértések elkerülése végett.

Király András
külföld

Az orosz külügyminisztérium szerint elsődleges feladat az atomhatalmak összecsapásának megelőzése

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő kifogásolta, hogy a nyugati országokban hivatalos szinten és a médiában is „felfújják” a nukleáris fegyverek témáját.

Herczeg Márk
háború

B-52-esek részvételével indul a NATO nukleáris hadgyakorlata Európában

Rendszeresen megtartott gyakorlatról van szó, és a NATO főtitkára szerint a helytelen döntés épp az lett volna, ha a Moszkvával kialakult feszültség miatt lemondják az eseményt.

Horváth Bence
külföld

Az atomháborúpárti, ufóhívő kommunista, aki a delfinekkel kereste a szövetséget

J. Posadas, a Negyedik Internacionálé latin-amerikai irodájának vezetője, a régi sci-fik világát elméleti síkra terelve az egyik legismertebb trockistává vált a halála után négy évtizeddel.

Herczeg Márk
történelem
Podcast

Putyin atomfegyverhez nyúlhat akkor is, ha biztos hadserege vereségében

Ha tart az ukránok győzelmétől, akkor Oroszországot kiteheti a NATO támadásának, hogy az USA-val köthessen végül békét. A taktikai atombomba egyáltalán nem kicsi, és másképpen pusztít, mint Csernobil.

Magyari Péter, Mészáros Zsófia, Botos Tamás, Király András
külföld

Az ENSZ-főtitkár szerint a világ egy lépésre van a nukleáris megsemmisüléstől

Világszerte 13 ezer atomfegyver van a nemzeti arzenálokban, és az államok a hamis biztonság reményében 100 milliárd dollárokat költenek „az ítéletnapi fegyverekre” – mondta António Guterres.

Herczeg Márk
világvége

Kim Dzsongun: Észak-Korea kész nukleáris erőket mozgósítani

Szerinte az Egyesült Államok provokál.

Fődi Kitti
külföld

Lavrov nem gondolja úgy, hogy a NATO-val is háborúban állnak

Tagadta, hogy közel-keleti zsoldosokat vetnének be Ukrajnában.

Czinkóczi Sándor
háború

„Csillagászati” árat fizettetnének Oroszországgal, ha atomfegyvert vetne be Ukrajnában

Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes azt nem kívánta részletezni, hogy milyen válaszcsapást mérnének az Egyesült Államok és szövetségeseik Oroszországra ebben az esetben.

Király András
külföld

Putyinnak nincs egy olyan gombja, amivel közvetlenül atomrakétákat tudna kilőni

Van viszont egy táskája, amin keresztül akármikor adhat parancsot erre a vezérkar tagjainak.

Horváth Bence
külföld

Öt nagyhatalom közösen megfogadta, hogy elkerülik az atomháborút

Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország megegyezett arról, hogy „a nukleáris háborút nem lehet megnyerni”.

Kiss Imola
külföld