De úgy, hogy szinte füstölt.
A tévécsatorna szerint Orbán Viktor se akarja, hogy a vizes vb győztesei ezt lássák.
2011-ben rúgták ki a közmédiából, azóta volt az ATV majd később az Egyenes Beszéd műsorvezetője.
A Bp2017 vizsgálatot indított.
A jövő héten kezdődő vizes világbajnokság helyszínén akartak forgatni.
Nagyon itt volt az ideje, hogy kifejthesse a véleményét végre tévében is a levegőben rúddal hadonászva blöffölő karmesterekről és arról, hogy kellene felpofozni egy olimpiai bajnoki címet közvetítő, meghatódott riporternőt.
A kormányszóvivő szerint itt az idő, hogy "az 50 év kommunizmusa alatt beégetett torz, marxista felfogást kiirtsák a témával kapcsolatban."
A TV2-nél unta a korán kelést, úgyhogy valószínűleg esti műsorra pályázik.
Choky Ice teljesen normális magyar apának tűnik az EMMI család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára mellett.
Nemhogy visszatér az ATV-hez, de rögtön az Egyenes beszédbe megy. Azt írja, elutasít mindenféle cenzúrát, megvehetetlen és politikailag befolyásolhatatlan marad.
Csak erős idegzetűeknek: a két lábon járó Fidesz úgy megfejtette, hogy itt nem is Orbán, hanem Soros irányít MINDENT, hogy azt tanítani kellene (már ha lenne igény felsőoktatásra). A provokátorozás lett az új fideszes levegővétel.
Az ottani Naplóban és a reggeli műsorban is szerepel majd.
Nem hittük volna, hogy lehetséges, de már látni: fogjuk még hiányolni Németh Szilárdot. A Fidelitas elnöke ezzel a produkcióval elintézte, hogy miniszter legyen a következő Fidesz-kormányban.
Az a bajuk, hogy a két volt TV2-ős Heti Napló Sváby Andrással néven indított műsort az ATV-n, a cím pedig nagyon hasonlít Sváby egykori TV2-ős műsora, a Napló címére.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a vasárnapi esti több tízezer utcára vonuló ember nem buta, de semmi relevanciája nem volt a tüntetésüknek.