A cél a cetfélék védelme többek között a szórakoztató célú show-któl és az azokhoz kapcsolódó traumáktól.
Az EPP csúcsjelöltje beszédében hangsúlyozta, nem hajlandó együttműködni azokkal, akik le akarják rombolni Európát.
Valószínű, hogy a műanyagszemét végezhetett velük.
Jean-Michel Cousteau szakmai közreműködését kérték az akcióhoz.
A hasában többek közt folyékony mosószert találtak, aminek még látszott a márkája és a vonalkódja is.
Nettó 11,2 milliárdért.
A Fülöp-szigeteken megtalált állat boncolásán még a sokat látott szakemberek is megdöbbentek.
87 utas sérült meg.
1,6 millió forintért le lehetett csapni rá.
Kilépnek a bálnavadászatot korlátozó nemzetközi egyezményből.
A 80-as évek óta szeretnék folytatni, de eddig is trükköztek a tilalommal.
Az állatok fele még életben volt, amikor rájuk találtak.
6 kilónyi vietnámi papucs, műanyag flakon, zacskó, pohár stb.
Kifogják, megvizsgálják őket, majd a húsukat eladják ételnek. Tudományos célból.