Igaz, ebben a költségben egy másik egyházi személy költései is benne vannak. Az azonban nem teljesen világos, hogy mi dolga volt a püspöknek a világ másik felén az államfővel.
A köszbeszéd színvonalának felelős csökkentése mellett elkötelezett szakállasbácsi-podcastunk más podcast bugyijaiba nyúlkál. És nem mond le. Vasárnap még csak az előfizetők hallgathatják, keddtől mindenki!
Thoma László szerint ha a püspök „valóban belátja tettei súlyát, szerepének megosztó voltát, az egyházunk közösségének azzal segítene a legtöbbet, ha belátná, mennyit árt, és lemondana vezetői tisztségéről”.
Szerinte boszorkányüldözés történt, aminek áldozata „a köztársasági elnök is, akit mi nagyon szeretünk”. „A boszorkányüldözés, a hisztéria akkor sem fog leállni, ha én nem leszek”.
Balog kínos interjúban magyarázta 2016-ban, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy a bicskei tanúkat ne befolyásolják az igazgató elleni vizsgálat alatt.
Sőt, a zsinat elnökségi tanácsából senki. A Debreciner közben arról ír, hogy megosztotta a hajdú-bihari református lelkészeket Balog Zoltán szerepe a kegyelmi ügyben.