Az amerikaik szerint Iránnak kell egy jó ajánlatot tennie, és lezárnia az amerikaik által indított háborút.
Sok külképviseleten már szombaton szavaztak, mások még most is sorban állnak, és várják, hogy behúzhassák az X-et. helyszíni beszámolóitok.
Egy új törvény értelmében jóvátétel fizetésére kötelezhetik azokat, akiknek valaha ültetvényük volt, rabszolgákat tartottak a szigeten. A színész hetedik dédapja ilyen.
Barbados már köztársaság, Károly herceg jelenlétében távolították el a királyi lobogót.
A szigetországban heteken belül kikiáltják a köztársaságot, így többé már nem II. Erzsébet királynő lesz az államfőjük.
Egy nő lesz a köztársaság első elnöke.
A Karib-térségbe visszatérő hajó útját pár nap után meg kellett szakítani, mert több utas is megfertőződött.
A brit hajó az utóbbi napokban szigetről szigetre vándorolt a Karib-térségben, de sehol nem engedték kikötni, mert koronavírus-fertőzöttek is voltak a fedélzetén.
Támadója gyúlékony anyaggal locsolta le előtte.
„Hihetetlen, hogy tegnap este még a karomban tartottalak.”
Szülőhazájában ezentúl lesz Rihanna Drive, ezt a barbadosi turisztikai minisztérium jelentette be.
A társaság 290 ezer fontos számlára számíthat.