Pintér Sándor Belügyminisztériuma augusztus 20. alkalmából részesítette elismerésben
Szeptember elsejétől. Szerencsére pont aznap jár le a romaügyi biztosi pozíciója.
Aki demonstrál, nem értem teszi, hanem magáért, az iskolájáért és gyermekei jövőjéért, írta utolsó igazgatói fb-posztjában Mészáros Csaba.
Szerdán váltották le a Madách Gimnázium vezetőjét ellenszegülésre hivatkozva, több igazgatón pedig most verhették le a korábbi tiltakozásokat.
Több százan tüntettek a Madách Imre Gimnázium előtt a szerdán azonnali hatállyal kirúgott Mészáros Csaba igazgatóért.
Az első tanítási napra a Belügyminisztérium elé.
A bírósági eljárás évek óta tart, elsőfokú ítélet sincs. A Belügyminisztérium hallgat arról, tudott-e az ügyről.
Szerinte a tiszás politikus „a menedzsmentet berendelve hétvégén ment be a kórházba”. Magyar Péter szerint neki nincs is szüksége kórházi vezetőkre a látogatások során.
Ezt maga az egészségügyi államtitkár mondta el a terepszemléjén.
15-öt keresnek egyszerre.
Az elfogott külföldi embercsempészek 90 százalékát engedte szabadon a kormány.
A speciális eljárásrend alatt a szociális szektorban minden intézménynek fogadnia kell a hajléktalan embereket.
A hőségben elromlott klímaberendezések okozta kimaradások kapcsán.
Az iskolák felhatalmazást kapnak, hogy az saját házirendjükben szabályozzák, mit és mikor lehet nyomkodni.
Társadalmi egyeztetést indítottak.