Ez a 10 316 nap máig meghatározza, hogyan látjuk a világot.
A V4-ek pedig 2030-ra Európa motorjai lesznek a németek mellett.
Még nem is nevezték el. Kedden holtan találták.
Míg két éve Kölnben tömegesek voltak a szexuális zaklatási ügyek, addig idén a német nagyvárosokban csak elszigetelt esetekről számolt be a rendőrség.
Aki úgy érzi, hogy zaklatták vagy molesztálták, ott segítséget kérhet.
A következő tíz nap döntő jelentőségű az utód életben maradásában.
Demonstrációkra és agresszióra számítanak európai nagyvárosokban is.
Közpénzből javítják az ott sem könnyű együttélést.
125-ös jódizotóppal cinkeltek.
Az emberierőforrás-miniszter Berlinben mondott meglepően visszafogott és korrekt beszédet.
A hostel mellett egy hatalmas észak-koreai zászló is lengedez, amiről sokan azt gondolták, hogy csak vicc. A hostel tulaja most pert ígér a német állam ellen.
Berlinben az AfD választási bulija előtt vonult fel ezer ember.
A tervezett világcsúcs elmaradt, a győzelem nem.
Az esetről a berlini rendőrség számolt be Twitteren.
Nem bánta meg a menektültválsággal kapcsolatos politikáját, annak ellenére sem, hogy a szélsőséges Afd megerősödött az elmúlt években, és esélye van bekerülni a Bundestagba.