Arról viszont egész sokat beszélt Sopronban, hogy miben hasonlít a két George, Soros és Clemenceau.
Az érv az, hogy a beszéd egy ünnepi rendezvényen hangzott el.
A miniszterelnök szerint meglehetősen zavaros a helyzet mindenhol.
Megtanítják kívülről?
A hódmezővásárhelyi polgármester Anker közben tartja az eredményváróját.
A DK központjában értékeli a választás eredményét, ezt a 444 élőben közvetíti, itt lehet követni.
„Ahhoz, hogy a saját népünket szolgálhassuk, mélyen elkötelezettnek kell lennünk a világ többi része iránt is” – mondta az amerikai elnök az ENSZ közgyűlésén.
Az elnök megmagyarázta, miért vállalta a nyilvános tanúságtételt.
A miniszterelnök azt kérte a képviselőktől, hogy legyenek őszinték és egyenesek a magyar emberekkel.
A miniszterelnök szerint egyre inkább az apokaliptikus hangulat jellemzi a nyugati társadalmakat.
Szerinte ha az SPD és a Zöldek kerülnek kormányra, „elfogadják” az NDK állampártjának utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött Baloldal támogatását, vagy legalábbis nem zárják ki azt.
Megütközést keltett.
Az amerikai elnök úgy fogalmazott, alig száz nappal a beiktatása után „Amerika ismét mozgásba lendült”.
Justin Trudeau lelkesítő beszédet intézett a népéhez.
A maga részéről Magyarország jövőre szervez is egy fenntarthatóság-expót.