bíróság

37 éve elítélték gyilkosságért, most eltűnhet a neve az internetről

Régi bűnnek hosszú az árnyéka.

Szurovecz Illés
külföld

A Kúria szerint tűrniük kell a katolikusoknak, ha „abortusztabletta” feliratú tasakból adják az „ostyát”

Legalábbis, ha ezzel a katolikus egyház abortuszügyi véleménye ellen tiltakoznak, ahogy 2016-ban Budapesten tették.

Szurovecz Illés
vallás

Pert nyert a TV2 ellen László Imre, akit a kampányban szexuális zaklatással vádoltak

Azóta a 11. kerület polgármesterévé választották. A bíróság felszólítására sem mutatott be a tévé bizonyítékokat a súlyos vádakról.

Magyari Péter
media

Akár öt év börtön is járhat fenyegető üzenetekért és videókért

Eddig nem volt egységes az ítélkezés, mostantól az lesz.

Szurovecz Illés
jog

Már egymást bírságolják az állami szervek, csak azért, nehogy megtudjuk, hova lett 30 milliárd forint

3 éve pert indítottunk, hogy megtudjuk, milyen pénzből húzták ki a csávából az FHB bankot, de a magyar bürokrácia egészen virtuóz az eljárás akadályozásában. Ha még 3 évet kibírnak, akkor azt is elkerülik, hogy Mészáros Lőrinc körének esetleg a zsebébe kelljen nyúlnia, hogy több milliárdos bírságot fizessen tiltott állami támogatás miatt.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

32 éve halottnak nyilvánították, a bíróság soron kívül orvosolta a malőrt

1987-ben elkövettek egy hibát Cegléden, de most kijavították, így hazatérhet a Floridában letelepedett magyar férfi.

Szurovecz Illés
ügyészség

4 év börtönt kapott a férfi, aki hátba szúrta az élettársát

Azaz először mellkason, de miután hátat fordított neki, hátba is. De azóta megbánta, és bocsánatot kért.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

760-szor bliccelt a vonaton, felmentette a bíróság

Csalással vádolták, de a bliccelés nem számít annak, csak szerződésszegésnek.

Szurovecz Illés
közlekedés

Pert nyert egy férfi a Fidesz ellen, mert nem tudták igazolni, honnan szerezték meg az e-mail-címét

Sosem kérte, mégis küldték neki a kampányanyagokat.

Czinkóczi Sándor
jog

Hazatérne Amerikából, de nem tud, mert Magyarországon halottnak nyilvánították

Még egyszer, utoljára hazajönne Floridából, de kiderült, hogy Magyarországon hivatalosan már nincs is életben.

Szurovecz Illés
ügyészség

Vádat emeltek a hódmezővásárhelyi tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét

A férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolják.

Horváth Bence
bűnügy

Egy New York-i bíró elrendelte Trump adóbevallásának benyújtását 8 évre visszamenőleg

Az amerikai elnök ügyvédei fellebbeznek.

Herczeg Márk
külföld

Másfél évre ítélték a siklósnagyfalui polgármestert

Költségvetési csalásért és sikkasztásért. A választáson azért elindul.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Egy harmadik bírónak is 800 ezer forintot kell fizessen a Magyar Idők kiadója

Mert hazudtak róla a fideszes lapban.

Horváth Bence
bűnügy

Elítélte a bíróság a #MeToo egyik francia ikonját, amiért tönkretette egy férfi karrierjét

Amivel vádolta a férfit, ettől függetlenül igaz volt.

Sarkadi Zsolt
külföld