bíróság

Gyermekpornót tárolt és osztott meg másokkal, két és fél év börtönt kapott ezért

A rendőrség százezernél is több gyermekpornográf felvételt foglalt le egy férfi számítógépén.

Neuberger Eszter
bűnügy

A parlament megszavazta, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények esetében ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani az elítélteket

A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos erőszakos bűncselekményeknél is szigorították a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit.

Horváth Bence
jog

Salvini mártírként akar bevonulni a tárgyalására

A szélsőjobboldali politikus azért áll a szicíliai Cataniában bíróság elé, mert tavaly, még belügyminiszterként, nem engedte kikötni a tengerről kimentett menekülteket szállító Gregoretti hadihajót. Óriási showműsorral készül.

Boros Juli
külföld

Első fokon 4 év letöltendőt kapott M. Richárd

A Dózsa György úti halálos baleset elsőrendű vádlottját egyben végleg eltiltották a vezetéstől.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

„Inkább kinéztem az ablakon, hogy elkerüljem a tekintetét” - megkezdődött Orosz Bernadett rágalmazási ügyének tárgyalása

Tavaly fordult a nyilvánossághoz, mert volt barátja brutálisan bántalmazta. Először mégis azért áll bíróság elé, mert beperelték jó hírnév megsértése miatt.

Szurovecz Illés
nők elleni erőszak

Kovács Bélát felmentették a kémkedés vádja alól

Az Alkotmányvédelmi Hivatal jelentette fel még hat éve, mert szerintük az oroszoknak kémkedett. Költségvetési csalásért viszont másfél év felfüggesztetett kapott.

Magyari Péter
bűnügy

Elítélték a lovasíjászt, aki hasba lőtt egy nézőt egy nyári lovasbemutatón

A megsérült néző műtéte után négy hét alatt gyógyult fel.

Neuberger Eszter
baleset

Egyből VIP-fokozatba kapcsolt a bíróság, ahogy Mészáros Lőrinc belépett az ajtón

Az állammal üzeltelő milliárdos már anniyra nem tartja magát közszereplőnek, hogy nem léphettünk be a középületbe, amíg a válását intézte.

Czinkóczi Sándor
vélemény

Fotózni sem engedték Mészáros Lőrincet a bíróság előtt

Megkezdődött Mészárosék válópere.

Szurovecz Illés
ÉLET

Egymásra mutogatnak a George Floyd-ügy vádlottjai

Bíróság elé állították a rendőröket, jövő márciusban kezdődhet a tárgyalás. Az ügyvédek mindenkinek külön eljárást szeretnének.

Szurovecz Illés
külföld

Halálos adag fájdalomcsillapítót adtak egy betegnek a János kórházban

Pénzbüntetésre ítéltek a haláleset miatt két orvost és egy ápolót.

Botos Tamás
bűnügy

Kúria: A miskolci kórház diszkriminálta a roma nőket a szülészeten

A kísérők csak akkor mehettek be a szülőszobára, ha kifizettek néhány ezer forintot a védőruháért.

Szurovecz Illés
társadalom

Tudomásul veszi az ítéletet? Persze, bárcsak érteném!

Ha az embernek dolga akad a rendőrséggel vagy más hatósággal, könnyen lehet, hogy alig ért valamit abból, amit mondanak vagy írnak neki. Pedig fontos lenne, hogy ne bikfanyelven, hanem érthetően szóljanak a gyanúsítottakhoz.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás

Továbbra sem tünteti fel családügyi honlapján a szivárványcsaládokat képviselő szervezetet az EMMI

Hiába van jogerős bírósági ítélet róla, hogy kéne. A minisztérium azt állítja, az ügy még folyamatban van.

Neuberger Eszter
jog

Gyerekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy budapesti férfit

Meztelenül végzett önkielégítést az erkélyén, ezután tartottak nála házkutatást.

Sarkadi Zsolt
bűnügy