börtön

Börtönre ítélték a tinibandát, ami a Gellérthegyen gázriasztó, airsoft fegyverekkel és késsel rabolt ki kiskorúakat

Első fokon.

Herczeg Márk
bűnügy

Tetszett nekik, amit a salvadori rendteremtésről hallottak, elutaztak az országba, börtönbe kerültek a tetoválásaik miatt

Két kolumbiai férfit annyira meggyőzött, amit hallottak Salvadorról, hogy ott akartak szerencsét próbálni. Három hónap börtön után árnyalódott a véleményük.

plankog
külföld

Letöltendő szabadságvesztésre ítélték Nicolas Sarkozy egykori francia köztársasági elnököt

Korrupció miatt. Francia elnökkel még sosem történt ilyen.

Szily László
külföld

Tömegével szabadítja Európára az elítélt bűnözőket a kormány börtönrendelete

A lehető legkevesebbet szeretnék költeni az itt elítélt embercsempészek fogva tartására, ezért rájuk bízzák, hogy otthon börtönbe vonulnak-e.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

„Ez most békét teremtett a nemzeti oldalon”

Budaházy György a nemzeti radikálisok mitikus hőseként szabadult a börtönből, és bár még évekre el van tiltva a közügyektől, nem zárja ki, hogy egyszer induljon választáson. Elismeri, hogy politikai megfontolások is állhattak a kiengedése mögött. A nemzeti oldalt egységesnek látja, és van, amiben nem a Mi Hazánkkal ért egyet, például megértőbb a Fidesszel, mint Toroczkaiék. Interjú.

Miklósi Gábor
belföld

Otthon újra rabolni kezdtek a Wagner sittes zsoldosai

A háború a börtönből kiengedett rabokból sem a legjobbat hozza elő.

Czinkóczi Sándor
háború

Gáspár Evelin riporterként kérdezte a börtönbe vonuló Galambos Lajostól: „Mi újság, hogy vagy mostanában?”

Gáspár Győző lánya a TV2 Akadémia növendékeként interjúvolta meg a mulatós zenészt, aki április végén vonult börtönbe, miután évekig nagyüzemben lopta a gázt, a vizet és a villanyt.

Mészáros Juli
Média

Herczeg Zoltánt kiröhögték a börtönben a 100 gramm füvével

A nyomozati iratokból az derült ki, hogy a divattervezőt már 2022 áprilisa óta megfigyelték, aztán október 21-én kapták el.

Czinkóczi Sándor
drog

Mióta kiengedték a börtönből, Herczeg Zoltán egészen másképp értelmezi a szabadságot

A bent töltött idő alatt azoktól is sokat tanult, akik bántották.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

8 év börtönre ítélték Raman Prataszevicset, a belarusz bloggert, akit 2021-ben egy uniós repülőjáratról raboltak el, majd eljátszotta, hogy a rendszer embere lett

Nem jött be, hogy megtagadta az ellenzéket és a börtönbe zárt barátnőjét.

Szily László
külföld

Navalnijnak minden este Putyin-beszédeket kell hallgatnia a börtönben

A börtön hosszú folyosói tele vannak hangszóróval, és „Putyin olyan hangosan ordít rajtuk keresztül, hogy nem lehet elbújni előle”.

Benics Márk
külföld

Lóháton távozott a börtönből Budaházy

Szabad.

Szurovecz Illés
bűnügy

Navalnij attól tart, hogy életfogytiglani börtönre ítélik

A börtönben ülő aktivistát azzal vádolják, hogy köze lehet az orosz katonai blogger felrobbantásához.

Czinkóczi Sándor
háború

Mentő vitte a börtönbe Lagzi Lajcsit

Ma kezdte meg büntetését a mulatós zenész, leghamarabb jövő év végén szabadulhat.

Csurgó Dénes
bűnügy

Háborús bűnökkel vádolt politikust szabadítottak ki egy szudáni börtönből

Ahmad Harum ugyanabból a börtönből szabadult, ahol az ország népirtással vádolt korábbi elnökét is fogva tartották.

Csurgó Dénes
külföld