Miután korábban Kína és a WHO közös szakértői csoportja is arra jutott, hogy „a laboratóriumi szivárgás rendkívül valószínűtlen”.
De az ezt bizonyító, most nyilvánosságra hozott vizsgálatot ők sem tartják teljesen meggyőzőnek, mert a bizonyítékok hiányosak és néha ellentmondásosak is.
Trump feloldja az 57 és 61 évvel ezelőtti politikai gyilkosságok dokumentumait. De van-e még kulcsfontosságú részlet, amiről eddig nem tudhattunk?
Megint. 2017-ben egyszer már feloldották. Egy részét.
Hegseth volt katona, és Trump szerint vele a fedélzeten Amerika soha nem fog meghátrálni.
A lap szerint az ügy szereplői súlytalan figurának tűnnek, brahiból keverhették magukat bajba.
Az olasz hatóságok állítólag attól tartanak, hogy a Bayesian elsüllyedésekor meghalt Mike Lynch széfjeiben lévő két, szupertitkos merevlemezt megpróbálhatja megszerezni Oroszország vagy Kína.
Kína felemelkedése az évszázad fő hírszerzési és geopolitikai kihívása az MI6 és a CIA vezetői szerint.
A CIA szólt a németeknek, akik meg tudták védeni Armin Pappergert, a Rheinmetall vezérigazgatóját.
Amerikai diplomaták tömegesen panaszkodtak hasonló tünetekre. A jelenségre a mai napig nincs hivatalos magyarázat, de az amerikai vezetés szerint nem valószínű, hogy oroszok állnak mögötte.
Joshua Schulte ráadásul ezrével tárolt felvételeket gyermekek szexuális zaklatásáról.
„Viszonylag szerény befektetés, jelentős geopolitikai megtérüléssel.”
Szőnyegbombázás Kambodzsában, tömeggyilkosságok szó nélkül hagyása Amerikával szövetséges országokban, a chilei elnök elleni összeesküvés: ez Kissinger hagyatékának sötét oldala. A legendás reálpolitikus soha nem nézett szembe igazán tetteinek következményeivel.
A lap amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva azt állítja, Zelenszkij nem tudott a robbantás szervezésről, mivel az ukrán főparancsnok nem árulta el neki.
Az amerikai titkoszolgálatnak van egy podcastje, ebben szólta el magát a szervezet szóvivője.