Több mint 61 éve izgatja a világot a kérdés, ami a megboldogult PS TV-t is megihlette:

„Ki ölte meg Kennedyt?”

Az amerikai popkultúra bestsellerektől punkdalokig tele van a rejtélyes dallasi gyilkosság alapján felállított összeesküvés-elméletekkel, az emberek évtizedek óta újra és újra alaposan átrágják az 1963. november 22-én és közvetlenül utána történtek minden egyes mozzanatát.

A világ legérdekesebb merénylete

John F. Kennedy elnök megölésével Lee Harvey Oswaldot gyanúsították meg, akit egyből le is tartóztattak, csakhogy őt pedig 48 órával és 7 perccel később Jack Ruby, a kitűnő maffiakapcsolatokkal rendelkező bártulajdonos lőtte agyon. Sőt a letartóztatott Ruby a Warren-bizottságnak is könyörgött, hogy vigyék el Dallasból, mert életveszélyben érzi magát, de nem vitték el, majd amikor 1966. december 9-én – mindössze 48 órával azután, hogy a dallasi hatóságok kézhez kapták a bírói végzést arról, hogy Rubyt december 15-én át kell szállítani – a cellájában váratlanul rosszul lett, és január 3-án ő is meghalt.

Az Earl Warren főbíró vezette bizottság viszonylag hamar rövidre zárta a nyomozást, és – a szovjetekről, kubaiakról, a maffiáról, Lyndon B. Johnson alelnökről szóló teóriákat félretéve – 1964-ben mindkét esetben elfogadta a magányos merénylőről szóló verziót. 1967-ben Jim Garrison louisianai ügyész is csak odáig jutott, hogy feltárta Oswald zavaros, szélsőséges és alvilági kapcsolatait, de a konspirációt bizonyítani nem tudta.

Oliver Stone nagy sikerű, 1991-es, JFK című filmje után egy évvel George H. W. Bush kormánya iktatta a JFK Assassination Records Collection Act törvényt, hogy egy vizsgálóbizottság még egyszer megpróbálja felderíteni a Kennedy-merénylet hátterét. Döntöttek arról is, hogy a Nemzeti Levéltárnak (National Archives) 25 éven belül nyilvánosságra kell hoznia az összes titkosított JFK-dokumentumot. Bush-t nem igazán érdekelte a dolog, de a film után nagy nyomás nehezedett rá: az amerikaiak közel 80 százaléka még 30 évvel a gyilkosság után is biztos volt benne, hogy Kennedy konspiráció áldozata lett, csak mert ki akarta vonni az amerikai csapatokat Vietnámból. Ez a bizottság sem tudta cáfolni a magányos merénylőről szóló elméleteket, így az összeesküvést gyanítók utolsó reménye a megmaradt titkosított 3600 iratban volt.

Azt a titkosszolgálat maga is elismerte, hogy megsemmisítettek feljegyzéseket a merénylet napjáról, és a katonai hírszerzés dokumentumtára meg a CIA Oswald-profilja is erősen hiányos, ráadásul a levéltárban nincs meg rengeteg anyag, amiket James Jesus Angleton, a CIA kémelhárítója idején gyűjtöttek össze a hírszerzés aktivitásáról. Az 1992-es feltárást vezető John R. Tunheim, Minnesota állam főbírója szerint ennek a fő oka az volt, hogy az 1960-as években az FBI, a CIA és a katonai hírszerzés között durva rivalizálás, hatalmi harc zajlott, miközben a bűnüldöző szervek alig kommunikáltak egymással, ami hozzájárult a merénylet bekövetkeztéhez. A keletkezett iratok megsemmisítését valószínűleg a hivatali felelősségek elmosása és áthárítása motiválta, de a JFK-gyilkosság annyira látványossá tette a korrupt rendszer hibáit, hogy utána azonnal átalakították a bűnüldöző szervek koordinációját.

A hírszerzés hátráltatta a Warren-bizottság munkáját, leginkább azért, mert a CIA 1961 óta igyekezett kiiktatni a kommunista Oswald hősét, Fidel Castro kubai elnököt. A CIA attól tartott, hogy Oswald ügynöki kapcsolatai alapján fény derülhetett volna arra, hogy a hírszerzés titkos Castro-ellenes akciói állhattak a gyilkos szándékok mögött.

Az ügy kezdete óta közel 5 millió dokumentumot vizsgáltak át a különböző bizottságok, a XXI. századra ennek már csak töredéke maradt rejtve. A CIA 2017-ben nyilvánosságra hozott belőlük egy nagyobb adagot, október végére összesen 3100 maradt hátra. Donald Trump elnök végül ezeket is nyilvánosságra, csak kb. 300 dokumentumot tartott vissza, arra hivatkozva, hogy „bizonyos információkat nemzetbiztonsági okokból, törvényi és külpolitikai megfontolásokból meg kell szerkeszteni” a nyilvánosságra hozataluk előtt.

A 2017-ben nyilvánosságra hozott iratokból kiderült többek között, hogy Oswald Mexikóvárosban találkozott a szovjet konzullal, Valerij Kosztyikovval, aki a KGB orgyilkos osztagának egyik tagja volt. De az is bebizonyosodott, hogy FBI is sáros volt: J. Edgar Hoover, aki 1924-től közel 50 éven át volt az FBI igazgatója, az egyik iratban nyíltan írt arról, mennyire nem bízik a CIA vezetésében, és azt sem tagadta, hogy tartanak az esetleges összeesküvés-elméletek terjedésétől, sőt ezt meg kéne akadályozni. Küldtek is egy ügynököt Oswald halálos ágyához, hogy szedje ki belőle, amit tud, de nem járt sikerrel.

Előkerült egy irat arról is, hogy a merénylet előtti októberben az FBI New Orleans-i egysége már kereste Oswaldot. Egy másik dokumentum szerint az Oswald meggyilkolása előtti napon Hoovert telefonon figyelmeztették, hogy merénylet várható, és Hoover hiába jelezte ezt a dallasi rendőröknek, ők mégis a nyilvánosság elé tuszkolták Oswaldot.

Egy FBI-akta szerint nem volt szoros kapcsolat Oswald és a szovjetek között. Oswaldra a KGB mániákus bolondként és hazaárulóként tekintett, és a merénylet után úgy látták, Kennedy egy konspiráció vagy puccskísérlet áldozata lett, az akció mögött pedig szerintük a texasi Johnson alelnök és a hozzá kapcsolódó szélsőjobbos körök állhattak. Az FBI kizárta, hogy a szovjetek rendelték volna a gyilkosságot: a Kreml rettegett a merénylet utóéletétől, a hadvezér nélkül megvaduló amerikaiak bosszújától és egy rakétaválság kirobbanásától. A CIA-dokumentumok szerint viszont a kubai nagykövet örült a merényletnek, de semmi sem utal arra, hogy Castróéknak közük lett volna a gyilkossághoz, mert a kubaiak tartottak a bosszútól.

A CIA-t többen gyanúsították azzal, hogy az ügynökei részt vettek a merénylet kidolgozásában. Egy 1975-ös CIA-iratban Richard Helms akkori CIA-igazgatót arról kérdezték, utalt-e arra bármi, hogy Oswald CIA-ügynök volt, de az iratnak ezen a ponton vége szakadt. Az 1992-es vizsgálatot vezető John R. Tunheim 2012-ben azt mondta, olyan dokumentum nem maradt zárolva, ami a merénylet közvetlen körülményeit érintené, csak „olyan iratokról van szó, amik bizonyos hírszerzői eljárásokat vagy olyan technikákat tartalmaznak, amiket az amerikai elnökök testi épségének védelme érdekében a mai napig használnak a titkosszolgálatok”.

A másik Kennedy és a fia

Második beiktatása után Donald Trump – amikor aláírt egy rakás fontos/ijesztő rendeletet – aláírta nemcsak a John F. Kennedy, hanem a Robert F. Kennedy és a Martin Luther King meggyilkolásával kapcsolatos akták titkosításának feloldásáról szóló rendeletet is. Bár a Kongresszus nem adott megbízást a két későbbi merénylet dokumentumainak kiadására, Trump szerint az akták nyilvánosságra hozatala szintén közérdek: „Családjaik és az amerikai nép átláthatóságot és igazságot érdemelnek. Nemzeti érdek, hogy végre nyilvánosságra hozzuk az ezekkel a merényletekkel kapcsolatos összes feljegyzést.” A JFK-akták esetében 15, a két másik ügyben 45 napon belül kell tervet bemutatni az akták nyilvánosságra hozataláról.