Mindkét üzemanyagfajta esetén április 9-e óta töretlen az árcsökkenés.
Szakértőket kérdeztünk arról, hogy csökkenhetett 31 nap alatt 47 napnyi mennyiséggel a stratégiai olajtartalék, és mi lesz a védett árral.
Bár a védett ár miatt ebből mit sem éreznek az autósok, hiszen a piaci ár még így is fölötte lesz 170 forinttal.
Megszaladt a szépítés a kormányzati kommunikációban az üzemanyagárakról.
A nemzetgazdasági miniszter valamiért azt gondolja, jó ötlet a „hanyatló Nyugatot” példaként állítani. Pedig ha megnézné a fizetéseket is, rögtön nem lenne oka a dicsekvésre.
Az ugyanis parlamenti hatáskör lenne, viszont egy támogatási rendszert kidolgoznak a kiskutak megsegítésére.
A benzinár több mint kétéves csúcsra nőhet, a gázolaj egyetlen hónap alatt 25 százalékot drágul.
Szombaton literenként 3-7 forinttal nőnek a nagykereskedelmi árak, a nem árstopos benzin 630 fölé drágul.
A gázolaj átlagára így már bőven meghaladhatja a 600 forintot.
Másfél hét alatt 29 forinttal, több mint 4 százalékkal drágulhat a gázolaj.
Kétnaponta drágult, holnaptól 611 forint lehet, 2%-kal drágább, mint a hét elején volt.
A dízelesek átlagosan 3 százalékkal olcsóbban tankolhatnak, mint két hete.
Csak a szerb kutakon kell többet fizetni mindkét főbb üzemanyagfajtáért.
Idén néhány nap alatt 2 százalékkal nőnek az üzemanyagárak.
Főleg azért, mert a forint nagyot gyengült a dollárral szemben.