ebay

2018. július 9.
2017. november 4.
2016. október 3.
2016. június 30.
2015. június 17.
2015. június 4.

Most megfizethet az eBay, hogy nem hagyta a Nap kiárusítását

Maria Angeles Durannak hívják azt a spanyol nőt, aki elkezdte értékesíteni a Napot az eBayen. Nem kért sokat, négyzetméterenként egy eurót. Az igazán méltányos összegért 600 vásároltak volna, azonban az eBay nem engedte beszedni a pénzt, miközben a jutalékot levonta a nőtől. Emiatt a Nap kiárusítója 10 ezer eurót követel az eBaytől. A tárgyalás júliusban kezdődhet. Independent)

2015. május 17.
2015. április 8.
2014. november 26.
2014. szeptember 30.

Különválik az ebay és a PayPal

2015-től két cégre osztódik a netes kereskedőcég és a fizetési platform. A keddi bejelentésen a cégvezetők elmondták, hogy két vállalat így rugalmasabb tud reagálni a piacra és annak kihívásaira. A változást főleg Carl Icahn befektető csikarta ki. Az ebay az elmúlt egy évben tíz százalékkal növelte árbevételét, ami már 9,9 milliárd dollár. A PayPal másfél milliárd dolláros forgalommal bír. (USAToday)

2014. augusztus 14.
2014. augusztus 4.

Az eBay kitiltotta a Burzumot

Fotó: burzum.org

Nemcsak a francia hatóságoknak van elegük Varg Vikernesből, a visszaeső norvég bűnözőből. Most az eBay tiltotta le a norvég black metal hőskorának egyik kultikus termékét, Vikernes egyszemélyes projektjét, a Burzumot. Most még meg lehet találni pár lemezt, de az oldal hamarosan 100 százalékig mentes lesz a norvég pogánymetál úttörőjétől. Vikernes egyébként teljesen elhatárolódott a korai Burzumtól, most még az akkori zenéinél is hallgathatatlanabb szart csinál. (Metal Sucks)

2013. december 8.
2013. december 5.

Xboxot vett az Ebay-en, egy Xboxról készült fotót kapott

Egy faszi 450 euróért vagy 734 dollárért vett egy Xboxot az Ebay-en a 4 éves fiának. Amikor megjött az áru, a dobozban nem egy Xbox volt, hanem egy fotó egy Xboxról. Így még nem verték át az Ebay-en. Egyébként az áru tényleg a fotó kategóriában volt, szóval jobban odafigyelhetett volna. Az Ebay megtéríti a kárát. (Egyébként a cikk egy másik érdekes része, hogy a férfi 19 éves, és úgy van egy 4 éves fia. Valaki bekaphatta a legyet, LOL! :Đ) (Daily Dot)

2013. november 21.
2013. február 12.

Az eBay és az Amazon lobbistái írják az EU adatvédelmi törvényét

Mondjuk ki, copy-paste botrány robbant ki az Európai Parlament (EP) háza táján tegnap miután a brit Privacy International civil jogvédő szervezet közzétette vonatkozó jelentését. Közlésük szerint az EP új adatvédelmi törvénytervezetének több, mint negyedét egyszerűen bemásolták amerikai lobbicsoportok szövegeiből a jogalkotást előkészítő EP képviselők. A fő ludas az Európai Parlament belsőpiaci bizottságának vezetője, Malcolm Harbour. A brit konzervatív honatya pártja árnyék jelentéstevőjeként került kapcsolatba a törvény parlamenti előkészítésével.

A több tucatnyi vitatott módosító javaslatról a Privacy International keze alá dolgozó Max Schrems kiderítette, és a Europe v Facebook oldalon közzé is tette kigyűjtve a másolt szövegszakaszokat.

Így került be az Amerikai Kereskedelmi Kamara brüsszeli képviselete és az Európai Bank Federáció  (EBF) javaslata, hogy a cégeken belül az adatvédelmi felügyelői poszt csak lehetséges opcióként jelenjen meg ne legyen kötelező ilyen embert alkalmazniuk, ahogy az az eredeti uniós javaslatban szerepelt. Az Amazon online könyvesbolt és az Ebay aukciós portál azt a szakaszt töröltette az uniós tervezetből, amely megtiltott volna a cégeknek hogy az emberek adatait használják, amennyiben azok nem járulnak megfelelően hozzá. Az Amazon (mely a könyvkereskedelem mellett a felhőalapú szolgáltatások egyik nagyágyúja - a szerk.) emellett azt a kitételt is eltávolíttatná, amely az EU-ból származó adatok nem az unióban található felhőalapú szolgáltatásokban tárolását védené.

image

A bemásolt lobbiszövegekkel kapcsolatos kérdésére az EUobservernek Harbour azt válaszolta: azon tény, hogy a személyes adatokat használó és ezért azokat védeni kénytelen vállalatok egyetértenek egyes módosító javaslatokkal még nem érvényteleníti álláspontjukat.

Harbour mellett azonban további két brit konzervatív, Sajjad Karim és Giles Chichester is érintett az ügyben, akik a módosítóik 23 és 22 százalékát másolták be szó szerint. A fent idézett lap szerint azonban a botrányban szerepet kaptak az európai szocialista párt és a liberális párt egyes képviselői is.

Mi több az osztrák zöldpárti honanya, Eva Lichtenberger szerint az új adatvédelmi szabályozás “az egyik legnagyobb lobbiháborút eredményezte az utóbbi hónapokban”. Erre rímel, hogy az “amerikai TASZ”, az ACLU más jogvédő szervezetekkel közösen február 4-én íródott levelében azon aggodalmának adott hangot, hogy az washingtoni kormány direkt próbálja gyengíteni az EU adatvédelmi csomagját.

Erre példa, hogy míg az EU tervezete feljogosítja a polgárokat, hogy kötelezzék a cégeket személyes adataik azonnali törlésére kérésük esetén. Ezzel szemben az Egyesült Államok szerint az EU-nak át kell tekinteni az erre vonatkozó kitételét és a “törléshez való jogot” a javaslatban, mert az megakadályozza az innovációt.

A meccs messze nincs lefutva, mivel az EP szakbizottságai a hónap végéig adják be véleményüket, melyekből aztán az EP Állampolgári Jogok Bizottsága április 24-ére véglegesíti javaslatát. Az EUrologus pedig csak reméli, hogy a botrány nyomán még inkább odafigyelnek a jogvédők és nem ülnek fel az amerikai IT ipar nyomásának, sem a transzparencia-ellenes EP képviselők érvelésének.

A bemásolt módosító javaslatokat részletesen összevetve a lobbisták szövegeivel itt találhatja meg.