A volt elnök arra figyelmeztette a jelenlegi amerikai elnököt, hogy Trump várhatóan „erős kihívó” lesz.
A volt elnök elleni vádirat megemlít, de név szerint nem nevezi meg a feltételezett tettestársakat, de a leírások egyeznek több olyan emberrel, akik fontos szerepet töltöttek be Trump kampányában.
Ez volt az első alkalom, hogy egy fontos jelölt a közösségi médiában jelentette be indulását.
„Ez a választás lehet erre az utolsó esély” – mondják isztambuli fiatalok, akik nem szeretnék, ha Erdoğan nyerné a választások második fordulóját is. A Deutsche Welle videója.
A kampányban most először.
Kemal Kılıçdaroğlu őket vádolja a deepfake videók terjesztésével.
Közben elindul Muharram Ince is, akit Erdogan 2018-ban legyőzött.
A montenegrói elnökválasztáson a fiatal szerbpárti populista közgazdász, Jakov Milatovic győzte le az ország függetlenségének kivívóját.
Az aktív klubjátékos filozófus 54, míg a másik elnökjelölt, Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora 33 szavazatot kapott.
Egyre kevesebb az esély Erdoğan május közepi leváltására.
Az ellenzéki pártok már a szavazatszámlálásnál csalást kiáltottak.
Az ellenzék szerint nem volt átlátható az először használt elektronikus szavazási rendszer.
Az 51 éves politikus Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete volt.
Miután az egy héttel ezelőtt tartott választáson a jelöltek egyike sem tudta megszerezni a szavazatok több mint felét.
A cseh elnökválasztás második fordulója előtt Andrej Babiš kénytelen volt emelni a tétet, de a kísérlet visszájára is elsülhet.