Két ember utazott rajta, ők időben elhagyták az égő gépjárművet.
Nem volt építési engedélye.
Amikor a rendőrök végre utolérték, annyit mondott: sietett.
Azt kérte, ne legyen benne a tévében, amire az érdi rendőrök azt mondták: „Hát azt nem te döntöd el.”
Fokozatosan egyre durvább szexuális cselekményekre vette rá a gyereket, aki akkor még 12 éves sem volt.
Elképesztő állapotokról számolnak be a fotók. Ugyanis rendszeresen kevesebb kocsival indítják az amúgy is zsúfolt járatot. A MÁV sem tudta tagadni a dolgot.
Napokig keresték a rendőrök az érdi tolvajt.
Játék nélkül jutott tovább a Kazincbarcika.
Egy 11 éves gyermeket rontott meg két éven át.
Több önkormányzatnál arra panaszkodnak, hogy nem kapják meg a helyi járványadatokat. Van, ahol azt sem tudják, ki van karanténban, így segíteni is sokkal nehezebb.
A nyomozást 2013 októberében felfüggesztették, de öt évvel később egy kiegészítő genetikai szakértői vizsgálat eredménye miatt újraindították.
A rendőrség szerint a 47 éves férfi bűncselekmény áldozata lett.
Egy enyingi és egy érdi család tagjai estek egymásnak ütő-, szúró- és vágóeszközökkel egy benzinkúton, az összecsapásban egy ember meghalt.
Egy férfi meghalt, amikor csütörtök este két csoport tagjai szúró és ütő eszközökkel estek egymásnak az egyik benzinkútnál.
Két társaság esett egymásnak.