Az észak-koreai diktátor egészségi állapotáról folyamatosak a találgatások. Vonatát most a helyi pártelit ismert nyaralóhelyénél látták. Hogy ez mit jelent? Ki tudja.
Észak-Korea vezetőjéről két hete semmi hír.
Az egyesített vezérkar főnöke szerint a keddi kilövés "inkább az Észak-Koreában zajló ünneplésekkel volt összefüggésben".
Még sosem teszteltek ennyi rakétát egy hónapon belül.
Az azonosítatlan lövedék a Japán-tenger irányába tartott, valószínűleg ballisztikus rakéta lehetett.
A két, kis hatótávolságú rakéta a Japán-tengerbe csapódhatott.
Az 15 millió ember. Az egy főre jutó éves átlagos jövedelem 790 dollár lehet, ami a legalacsonyabbak között van a világon.
Kim Dzsongun egy új stratégiai fegyvert is bejelentett.
Egyelőre nem tudni, mit értett rajta, de USA már előre jelezte, hogy komoly következményei lehetnek, ha ez a nukleáris leszerelési folyamat leállítását jelenti.
Észak-Koreából több ilyen kísérteties jármű érkezett már, az okokat csak találgatják.
Mondta az észak-koreai külügyi szóvivő.
Legutóbb vasárnap számoltak be "nagyon fontos kísérletről."
Egy év szünet után visszatért az óvodadiplomácia a koreai-amerikai kapcsolatokban.
Turbófokozatra kapcsolt a szimbólumukkal dolgozó propagandagépezet.
Makettszerű épületek, és elgyötört arcok a szocialista mintatelep átadóján.