eu-pénzek

Egymillióért szerveztek olyan sportnapot, ahol EU-s táblákat kellett lóbálni

Ilyen még nem volt: egy alapítvány fotón és videón rögzítette, hogyan nyúlja le az uniós támogatást. Olyan sírva röhögős videókon, hogy ezek után Tarr Bélának vissza kell vonulnia.

Szily László
bűnügy

Addig ugrándozott menekültügyben Orbán, hogy a nyugati sajtóban hirelen téma lett, hogy mennyi pénzükbe is kerülünk

Az arányaiban legtöbb menekültet befogadó Svédországban kezdtek arról cikkezni a lapok, hogy miközben 2014-ben minden svéd 2600 koronát fizetett be a közösbe, minden magyar 5300-at kap onnan. Ez persze így kicsit csúsztatás, de nagy vonalakban azért igazuk van.

Király András
POLITIKA

A csendes EU-pénz krízis

Áprilisban kiderült, hogy Lázár János “egy kicsit” előkészítetlenül kezdett neki az EU pénzeket kezelő szervezet átalakításának. Ha továbbra sem sikerül megoldani az akkor felszínre került problémákat, az a magyar gazdaság 2015-ös növekedésébe kerülhet. Még nincs katasztrófa, de vészjósló csend már igen.

Véleményvezér
mélyebb

EU-pénzek: az új kormány első válsága

Akármi van is Brüsszel vizsgálódása mögött, úgy fest, hogy a Miniszterelnökségnél ügyetlenkedtek el valamit. De úgy, hogy a kormányzat a saját Achilles-sarkát lőtte meg. Az uniós pénzek ugyanis jelenleg az egyetlen üzemanyag a magyar gazdaság motorjában.

Véleményvezér
mélyebb

Szabadkozik Brüsszel, de pénz ettől még nem jön

A Magyar Nemzet megszerzett egy levelet, amit az Európai Bizottság küldött a Miniszterelnökségnek, és ebben sajnálkozik a 444-en kiszivárgott előző levél okozta kellemetlenségekért. Felfüggesztés hivatalosan nincs, csak kérik, hogy továbbra se küldjünk számlát.

Magyari Péter
politika

A pályázók szerint leállt a magyar pénzosztási rendszer

Átszervezték az EU-s pénzek kifizetésének rendszerét. A régi már nem, az új még nem működik. A pályázókból dől a panasz, visszasírják a korábban utált bürokráciát is. Az Európai Bizottság éppen ebbe az átszervezésbe kötött bele, amikor a kifizetések befagyasztásáról értesítette a Miniszterelnökséget.

Magyari Péter
gazdaság

Magyarország nem küld számlát Brüsszelbe, mert úgyse fizetnék ki

Az április óta kiállított számlákat Brüsszel egyelőre nem kívánja kifizetni. Ki se küldjük azokat. Az EU-s pénzek befagytak, a kormánynak minél hamarabb meg kell egyeznie a bizottsággal. Az csak szómágia, hogy ezt hivatalosan nem nevezik felfüggesztésnek.

Magyari Péter
gazdaság

Brüsszeli pénzből nyomtatnak szerelmes levelet Orbán Viktornak

Orbán Viktor beszéde melegséggel töltötte el a főszerkesztőt. Orbán Viktor úgy él, ahogy Seneca javasolja, hogy élni érdemes. Orbán Viktor nagyon emberi. Erről lehet olvasni a Közszolgálat című lapban, amelyet az Európai Unió pénzéből készít Magyarország.

Magyari Péter
POLITIKA

Jön még pénz, és csak 3,2 milliárd Ft. a büntetés!

Nyár óta az Európai Bizottság nem fizette ki a TÁMOP-os pályázatokra leadott számlákat. Most viszont feloldották a szabálytalanságok miatt elrendelt fagyasztást, máris 94 milliárd forint érkezett. A büntetés a szabálytalan pályázatok teljes költségének 5-10 százaléka között van.

Magyari Péter
eu

Nem Magyarországot szívatják, mindenütt gáz van az EU-kifizetésekkel

A visegrádi négyek EU-államtitkárait kérdeztük: szerintük is politikai okok miatt fagyasztotta be az Unió a támogatási pénzeket? A válasz: NEM.

Magyari Péter
gazdaság

Átmeneti finanszírozásból pótolja az NGM azt a pénzt, amit befagyasztott az EU

A helyettes államtitkár szerint már idén újraindulhat a finanszírozás.

Horváth Bence
gazdaság

Hajszát indít a kormány az offshore-nyertesek ellen

Átnyálazzák az összes EU-pályázatot 2007-től mostanáig, hogy kiszűrjék a győztes offshore cégeket. A vizsgálat márciusig tart, a következményekről akkor tájékoztatnak csak.

Magyari Péter
gazdaság

Magyarországon baj van a pénzosztás ellenőrzésével

Miután Lázár János kimondta, hogy Brüsszel befagyasztotta a magyaroknak járó támogatások utalását, nyilatkozott egy névtelenséget kérő bizottsági bürokrata is. Szerinte elsősorban a pénosztás ellenőrzésével vannak rendszerszintű bajok.

Magyari Péter
eu

Lázár berúgta a kincstár ajtaját

Gyakorlatilag minden pénzt befagyasztott Brüsszel mindenféle szabálytalanságok miatt. De Lázár Jánosnak most nemcsak a pénzcsapot kell kinyitnia, hanem nála fut majd össze a kifizetések jóváhagyása is. Komoly hatalom ez egy olyan országban, ahol az államnak nincs saját forrása.

Magyari Péter
politika

Alkut akarunk Brüsszellel

A befagyasztott EU-s pénzek ügyében a magyar kormány alkura készül. Néhány tízmilliárddal akarjuk megúszni a titkos háborút. Perelhetnénk is, de arra se pénz, se idő nincs. A románok 25%-ot vesztettek decemberi hasonló alkujuk idején. Eddig kb. 200 milliárd ragadt be.

Magyari Péter
eu