A gyanú szerint Marc Rich azért kaphatott tőle kegyelmet, mert korábban támogatta kampányát. Az FBI valamiért egy héttel a választás előtt dobta nyilvánosságra a rég lezárt ügy aktáit.
Az akkori biztonsági főnök most a Facebooknál van hasonló beosztásban.
Paul Manafortnak a héten kellett lemondania, miután kiderült, hogy a Putyin zsebdiktátorának számító urán elnöknek is dolgozott.
A globális kémjátszma jelentős terepe vagyunk, ebből is látszik.
Kellett neki egy kis mellékes.
A kínai születésű, de amerikai állampolgár Kun Shan Chun tíz év börtönt kapott.
Egy férfi 1971-ben eltérített egy utasszállítót, majd 200 ezer dollárral és egy ejtőernyővel kiugrott a gépből. Szakértők szerint ez volt a tökéletes bűntény iskolapéldája.
Az igazgató szerint a demokrata elnökjelölt az emailbotrányban nem követett el olyan mértékű hanyagságot, ami indokolná a vádemelést.
3,5 órán át beszéltek az emailbotrányról.
Az FBI hétfő reggel még csak egy szerkesztett változatot tett közzé, amiben nem volt szó arról, hogy Mateen felesküdött volna az ISIS-re.
Több tízmillió ember szerepelhet az adatbázisban, akinek fogalma sincs erről.