felújítás

Mészáros szerint nyílt pályázaton nyerte meg a szilvásváradi ménes felújítását, pedig nem

Szerinte akár százan is indulhattak volna tenderen, de csak ők vették fel a pályázatot. Igaz a vállalkozó arról sem tud, hogy miért kerül 1,6 milliárddal többe a beruházás, mint amennyit előtte kalkulált a kormány.

Botos Tamás
politika

Több mint 6 milliárdból újítják fel a Román Csarnokot

Magyar Építő Zrt. nyerte meg a Szépművészeti Múzeum pályázatát.

Herczeg Márk
MŰVÉSZET

Népszabadság: süllyed a 3-as metró alagútja, van ahol felülről kell megnyitni a felújításhoz

Sok a bizonytalanság és a kockázat a felújítás körül, írja a lap.

Botos Tamás
Budapest

Szép kis dugóra lehet számítani hétfőn a Fehérvári úton

Herczeg Márk
közlekedés

Szinte hihetetlen: három hónapot csúszik a Széll Kálmán tér felújítása

Eredetileg 2016 februárjára kellett volna elkészülni a munkákkal, május lesz belőle.

Botos Tamás
Budapest

Nem maradt pénz az abonyi iskola belső tatarozására, emiatt nem lehet megtartani az órákat

Mikor befejezték a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola épületének külső felújítását, akkor jöttek rá, hogy belsőt is rendben kéne hozni.

Botos Tamás
oktatás

Tarlós: A 3-as metró szerelvényeit 2017 elejére felújítják

Herczeg Márk
Budapest

Több hónapos csúszásban van a Széll Kálmán tér felújítása

Majdnem egy szakasszal le van maradva a projekt.

Herczeg Márk
Budapest

Megkezdődött a Gül Baba türbéjének régészeti feltárása

Szeptember végéig biztosan zárva lesz a muzulmánok egyik legnyugatibb szent helye Budán.

Botos Tamás
Budapest

5,5 milliárd forintból újítják fel a Budai Vigadót

Mire jut pénz? pt. XCLVII

Herczeg Márk
Budapest

Szeret reggelente dugóban vesztegelni a Nagykörúton? Lesz rá alkalma!

Király András
Budapest

Végre itt a Nyugati-nyitás

Még annál is jobb lett minden, mint amilyen volt. Újra hasít a menetrend szerinti forgalom.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Mától zárva a Nyugati

Július 6-án nyitják csak újra a pályaudvart, addig ideiglenes menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Király András
Budapest

Egyre rosszabbul néz ki ez a metrófelújítás

A Figyelő szerint a legolcsóbb ajánlatot adó észt Skinest elég gyenge referenciákkal rendelkezik, így hiába az oroszokénál alacsonyabb ár, lehet, hogy kockázatosabb lenne velük felújtani a 3-as metró kocsijait. Arra is van magyarázat, miért ragaszkodunk az új kocsik vásárlása helyett a felújításhoz.

Tbg
közlekedés

Egy átlagos magyar család a bírósághoz fordult, erre kizárták őket a házukból

Egy egyszerű telekvitát akartak rendezni, amiből az lett, hogy most TILOS hazamenniük. Egy rács került az ajtajuk elé, a hatóságok meg nem tehetnek semmit.

Herczeg Márk
jog