• Úgy döntött a bíróság, hogy nem mehetsz haza a gyerekeddel.
• Mit tehetsz?
• Szólsz az állatvédelemnek, hogy nem tudod etetni az állataidat – ők legfeljebb elvehetik őket.
• Szólsz a gyerekvédelemnek, hogy nincs hol laknia a gyereknek – ők csak otthonban tudják elhelyezni.
• Szólsz az önkormányzatnak – szétteszik a kezüket.

Az életben két helyre nem szabad bekerülnöd soha: 1) a magyar egészségügybe, 2) a magyar igazságszolgáltatási rendszerbe.

Botos Tamás kollégám örök érvényű jó tanácsának második felét nagyon szépen illusztrálja egy sorsdöntő nyár előtt álló család története.

A két diplomával pedagógiai asszisztensként dolgozó Judit és a férje, Péter 2006-ban Érden, Ófaluban vett egy telket a rajta lévő házzal. Azóta itt élnek a most 8 éves lányukkal.

A háznak nincs az utcára néző bejárata, abból két ajtó nyílik: egy a hátsó udvarra, egy pedig a ház oldalán a szomszéd 4 méter széles kocsibejárójára. Az utóbbin át lehet ki-be járni, a szomszéd kapuján keresztül. Ebből régebben sosem volt gond, az akkori szomszéd biztosította a szabad átjárást (ezt nevezik gyalogos szolgalmi jognak.)

Jött egy tyúkper

Csakhogy 2012 januárján megvették a szomszéd telket, és Juditék a következő három és fél évben megtapasztalhatták, mi történik, ha az embernek van egy vitás ügye, nem tudnak megegyezni, ezért a bíróságot kérik, hogy döntsön, de az se tud dönteni.

Az új szomszéd, aki egyébként nem is költözött oda, hanem kiadta a házát albérlőknek, közölte, hogy amikor – mint azt Juditék elmesélték, látatlanul, a tulajdoni lap alapján – vásárolt, senki nem mesélt neki semmiféle szolgalmi jogról, ezért mostantól nem használhatják a kapuját, oldják meg máshogy a bejutást, építsenek egy ajtót, ami az utcafrontra néz.

Igaz, azt felajánlotta nekik, hogy a telken egy 80 cm széles fedett folyosón bemehetnek az ajtajukig, de Péter szerint ilyet törvényesen nem lehet építeni. A szomszéd – aki nem akart nyilatkozni – Juditék szerint a gázmérőt is le szeretné szereltetni, de ezt külön törvény védi.

Viszont Juditék háza egy kb. 100 éves parasztház, amihez régen a szomszédos ház, mint gazdasági épület tartozott. Aztán a szocializmusban feldarabolták a birtokot, a két ház között évtizedekig az volt a gyakorlat, hogy a mindenkori lakók a szomszéd telkén át mentek haza, és mivel legalább tíz évig ebből nem volt probléma, 1981-ben az előző tulajdonosok már elbirtokolták a szolgalmi jogot.

Péterék azt mondták, sosem volt ebből gond, pedig amikor építkeztek, 12 konténer sittet vittek el a kocsibejárón át, és három és fél éve az utcán parkolnak. Viszont gyalog akkor is csak az ajtón át tudnak bemenni, muszáj arra átjárniuk. Így a család bírósághoz fordult, és 2014. októberben első fokon a Budaörsi Járásbíróságon meg is nyerték – ahogy ők nevezték – a tyúkpert. Azóta viszont csak veszítettek.

Rács mögé kerültek

Idén májusban viszont a Budapest Környéki Törvényszék a szomszéd fellebbezésére elutasította a szolgalmi igényt (az első fokú döntésnél jóval rövidebb indoklással). A döntés ráadásul jogerős, úgyhogy a család ezzel el is veszítette a szolgalmi jogot. A szomszéd pedig – akivel Judit összesen kétszer találkozott, Péter pedig néhányszor telefonált vele – május 20-án lecserélte a kapu zárját, és felállított egy rácsot néhány centire a család ajtaja előtt.

Judit másnap elment az önkormányzathoz, a gyermekvédelemhez és a rendőrséghez is.

• Az önkormányzatnál kedvesen, de elmondták, hogy nincs lehetőségük vagy hatáskörük segíteni.
• A Gyermekjóléti Központ azt mondta, átmenetileg otthonba tudnák tenni a 8 éves kislányt – ez nyilván ki volt zárva.
• Az sem lenne megoldás, ha feljelentést tennének a rendőrségen állatkínzásért, mondván, hogy nem tudnak hazamenni megetetni a komondorukat, a macskájukat és a tyúkjaikat – ez ugyanis ugyan bűnügy lenne, de a megoldás valószínűleg nem az lenne, hogy bejárhatnának megetetni az állataikat, hanem csak elvennék tőlük azokat.

Szerencséjükre a ház másik oldalán lakó, szintén új szomszédok megengedték nekik, hogy átmenetileg az ő udvarukon át menjenek hátra a saját kertjükbe, így egy rögtönzött fakapun át haza tudnak járni. De ez nekik is kellemetlen, és nyilván a kedves szomszédnak sem ideális.

Semmi vagy 20 év

A család is elismeri, hogy ami most velük történik, nyilván nem a világ legnagyobb tragédiája, de a történetük jól érzékelteti, milyen jogi vákuumba kerülhet valaki, aki csak megpróbálja élni a jól megszokott életét, és biztosan sokan vannak még, akik hasonló helyzetbe kerültek. Judit azt mondta, hogy egy kilakoltatás előtt álló illegális lakásfoglalót is jobban védi a törvény, mint őket.

Most arra várnak, hogy kiderüljön, mikor kerülhet az ügyük a Kúria elé, ami kétféle módon dönthet (remélhetőleg még a nyári ítélkezési szünet előtt): vagy nekik, vagy a szomszédnak ad igazat, de mindenképp véget ér az ügy.

Péter, aki építésvezető, úgy számol, hogy ha át kéne építenie a házat – ami egyébként a koránál fogva helyi védelem alatt áll, tehát az átépítése nem lenne egy egyszerű eset –, akkor kb. 8 milliós hitelt kellene felvenniük, és úgy két hónapig nem lakhatnának otthon, amíg kialakítanának egy, az önkormányzatnak is megfelelő, utcafrontról nyíló ajtót ott, ahol most a gyerekszoba van.

„Nem azért vettük meg ezt a házat, hogy átépítsük, így szeretjük, így lakható, másfelől erre volt pénzünk” – mondta Péter. Arra a kérdésre pedig, hogy mi lesz, ha a Kúrián is elbukik az ügyük, Judit csak annyit mondott:

„Akkor eladósodunk 20 évre.”