fenyegetés

Fenyegette Bident, lelőtte az FBI

„Hallom, Biden Utah-ba jön. Előásom a régi álcaruhámat és leporolom az M24-es mesterlövészpuskámat” – írta bejegyzésében a férfi, akit aztán felkeresett az FBI.

Mészáros Juli
külföld

Közösen járőröztek az orosz és a kínai haditengerészet hajói Alaszka közelében

Amerika négy hadihajóval és néhány repülőgéppel közelről figyelt.

Bódog Bálint
külföld

Halálos fenyegetés miatt tett feljelentést Pankotai Lili

Hasonló fenyegetést kapott, mint Jámbor András a múlt héten.

Bódog Bálint
belföld

Zaklatták és fenyegették a klímaváltozásról szóló tudósítása miatt a meteorológust, ezért felmondott

Chris Gloninger azt mondta, poszttraumás stresszt okoztak neki a halálos fenyegetések.

Mészáros Juli
klímaváltozás

Biden szerint „valós” Putyin fenyegetése, hogy taktikai atomfegyvert vethet be

Oroszország éppen ilyen fegyvereket telepít Fehéroroszországban.

Herczeg Márk
háború

Nem kapták meg időben a házfelújításhoz a támogatást, halálos fenyegetés és emberrablás lett belőle

A kivitelező cég megbízottja bántalmazta is a család férfi tagját.

Fődi Kitti
bűnügy

Lázár: Ha a hódmezővásárhelyiek újraválasztják Márki-Zayt, a kormánytól semmiféle támogatásra és együttműködésre nem számíthatnak

De persze szívük joga. A térség fideszes országgyűlési képviselője ezt a kormány tagjaként mondta.

Herczeg Márk
POLITIKA

Vádat emeltek a kommentelő ellen, aki azt írta, csőbombát rejtett el Deák Dániel lakásában

És Orbán beleibe irányította Deákot.

Molnár Kristóf
belföld

Egy dabasi testvérpár a családjaik megölésével zsarolt őstermelőket

Úgynevezett védelmi pénzeket szedtek be azért cserébe, hogy ne essen bántódásuk.

Fődi Kitti
bűnügy

Kína tiltakozik, amiért a NATO fenyegetésként tekint rá

A norvégiai kínai nagykövetség szerint „a nemzetközi közösség számára világos, ki jelent valódi fenyegetést a regionális és globális békére”.

Herczeg Márk
hadsereg

Boszniában elfogtak egy, a belgrádihoz hasonló tömegmészárlással fenyegetőző 18 éves fiút

Számára a hetedikes diák – aki szerdán kilenc embert gyilkolt meg és további hetet megsebesített – „a legnagyobb király”.

Herczeg Márk
bűnügy

„Te rendőrkutya, kint megvárunk és elkapunk” - fenyegettek egy szabadnapos rendőrt gyúrós arcok az edzőteremben

A fenyegetőkre a Nemzeti Védelmi Szolgálat csapott re, mert mint írják, „alapfeladatunk a védett állományba tartozók védelme”.

Király András
bűnügy

Medvegyev: Ha megtámadnák a Krímet, Oroszország semmilyen fegyver bevetésétől sem riadna vissza

Az oroszok készülnek az ukrán ellentámadásra.

Bódog Bálint
háború

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki a Keleti-tenger irányába

Egy héten belül negyedszer.

Kiss Imola
külföld

Orvosi Kamara: Fenyegetik a háziorvosokat

Azt írják, az új ügyeleti szerződés aláírására próbálják rákényszeríteni őket.

Szurovecz Illés
Egészségügy