ferenc pápa

Ferenc pápa: Minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre

Üzenetében a betegek, a koronavírus-járvány miatt állásukat elvesztők és a karantén alatt családi erőszakot elszenvedő nők melletti szolidaritásra szólított fel.

Mészáros Juli
vallás

Ferenc pápa: A migráció csak azoknak a fejében jelent fenyegetést a kereszténységre, akik hasznot húznak ennek hangoztatásából

A pápa a karantén idején könyvet írt arról, hogy miért jutott válságba a világunk, és milyen kiutak képzelhetőek el. Az Álmodjunk együtt személyes történetek és a modern kapitalizmus meg a populizmusok kritikájának elegye, és most magyarul is megjelent.

Horváth Bence
könyv

Ferenc pápa kiállt az ujgurok, az alapjövedelem és az amerikai tüntetők mellett

Decemberben jelenik meg az új könyve.

Szurovecz Illés
vallás

Az Instagramtól vár magyarázatot a Vatikán, hogy hogyan került Ferenc pápa lájkja egy brazil modell képére

A modell, Natalia Garibotto azzal viccelődött, hogy legalább a mennybe jut.

Szász Zsófi
INTERNET

II. János Pál és Benedek pápa is tudott a bíboros zaklatási ügyeiről, de nem indítottak vizsgálatot

Ferenc pápa példátlan lépéssel nyilvánosságra hozta a Vatikán belső iratait Theodore McCarrick tetteinek eltussolásáról.

Urfi Péter
vallás

Nem volt a pápán maszk, miközben hölgynek nevezte a koronavírust

Sokan bírálják.

Fődi Kitti
vallás

Ferenc Pápa szerint a melegeknek is joguk van a családhoz

A pápa egy dokumentumfilmben állt ki a melegek élettársi kapcsolata mellett.

Csurgó Dénes
vallás

Ferenc pápa: A járvány megmutatta, hogy a szabad piac nem old meg minden problémát

Harmadik enciklikájában a katolikus egyházfő az agresszív nacionalizmus és a gyűlölködő populizmus ellen is felszólalt.

Csurgó Dénes
vallás

Ferenc pápa nem volt hajlandó fogadni Trump külügyminiszterét

Mike Pompeo csúnyán beszólt a Vatikánnak a kínai katolikusok helyzete miatt, a katolikus állam diplomatái szerint viszont nem ezért nem kapott audienciát.

Csurgó Dénes
vallás

Ferenc pápa az LGBT gyerekek szüleinek: Isten és az egyház is szeretik őket

A pápa 40 olyan olasz katolikus szülővel találkozott, akiknek meleg a gyerekük.

Szily László
ÉLET

Koronavírusos bíborossal érintkezett a pápa

Állandó megfigyelés alatt tartják.

Szurovecz Illés
külföld

Ferenc pápa: Az evés és a szex gyönyöre Istentől való

Szerdán megjelent interjúkötetében állítja ezt a katolikus egyház feje, aki szerint túlbuzgóság volt korábban tagadni ezt.

Magyari Péter
vallás

Ferenc pápa: A pletyka rosszabb, mint a koronavírus

A pápa szerint ha valaki vétkezik, akkor azt nem kellene a nyilvánosság elé tárni.

Fődi Kitti
egyház

Ferenc pápának is nagyon fáj, hogy mecsetté alakítják a Hagia Sophiát

A kereszténység egyik legfontosabb szimbolikus tere eddig múzeum volt. Washington és Brüsszel is hevesen tiltakozik, a magyar kormány nem.

Urfi Péter
külföld

Ferenc pápa: Nem tűrhetjük el a rasszizmus, a kirekesztés semmilyen formáját

"De ki kell mondanunk azt is, hogy az utóbbi napok utcai erőszakcselekményei önpusztítóak."

Botos Tamás
külföld