Karácsonyi beszédében verbális és lelki erőszakról, nyomásgyakorlásról, hatalommal való visszaélésről is szó volt.
Bár továbbra is kemény napirendet tart.
A pápa arra kérte Szűz Máriát, hogy érintse meg azoknak a szívét, akik képesek megállítani a háborút.
"Karácsonyozzunk az ukránokkal a szívünkben!"
A háború februári kezdete óta Ferenc pápa egyre erőteljesebben ítéli el az Ukrajnát ért orosz agressziót.
A katolikus egyházfő egyrészt népirtásnak nevezte a holodomort, másrészt arról beszélt, hogy bizonyos etnikumú orosz katonák kegyetlenebbek a társaiknál.
Megszavazták azt is, hogy bűncselekménnyé nyilvánítsák a háborús bűnök tagadását.
Szombaton lesz az évfordulója, hogy a kijevi parlament 2006-ban az 1932-33-as éhínség, vagyis a holodomor éveit az ukrán nép ellen elkövetett népirtásnak nyilvánította.
Ferenc pápa szerint a populizmus elnyomja az emberek valódi szükségleteit.
„Nem az történt, hogy Isten megteremtette a férfit, aztán adott neki egy ölebet, hogy legyen mivel játszania.”
Ezért külön figyelmeztette őket és a papokat a veszélyekre.
Először címzett üzenetet az orosz elnökhöz a katolikus egyházfő a Szent Péter téren.
De fogadják be a bevándorlókat is.
Várja, hogy a fegyveres konfliktus mikor alakul át végre párbeszéddé.
Albino Luciani 1978-ban 33 napig vezette az egyházat.