Miközben a klub elnöke a miniszterelnök általa vezetett párt alelnöke is.
Az erőcsatár marad!
Nehéz napja van a Ferencváros elnökének: a csapat BL-selejtezőben elért eredményéről is faggatták.
Zuhogó esőben is lelkesen gyártja a párát, mintha nem lenne tomorrow.
Videóüzenetben kér bocsánatot a Ferencváros edzője a csapa BL-selejtezőben nyújtott teljesítményéért.
Államközeli pénzpumpák fújják itthon nagyra Kubatov csapatát, aztán mindig jön egy csóró csapat, és kiveri a Ferencvárost Európából.
Nem volt túl kollegiális, jegyezte meg rögtön ifj. Knézy Jenő. Az augusztust sem érte meg a BL-ben a legjobbnak tartott magyar csapat.
Gera is kihagyta tizenegyesét a Groupama Arénában.
Nagy szerencse, hogy ezt nem az Eb-n csinálta.
Úgy tűnt, hogy a Ferencváros játék nélkül jutott be a BL harmadik selejtezőkörbe, miután albán ellenfeléről kiderült, hogy bundázott. De egy másik albán csapattal játszania kell.
Nincs kétség afelől, hogy ez bizony most már hivatalosan is Budapest legundorítóbb helye.
Az FTC-nek 869 760 euró (kb. 276 millió forint) jár a hat játékosa után.
Az FTC idegenben kezd, hacsak a Sportdöntőbíróság július elején meg nem erősíti az albán csapat kizárását.