Nyugi, ez csak egy police.hu-s hír, nem egy milliárdos gázbizniszről van szó.
A kormány célja a külföldiek kiszorítása lehet a lakossági gázpiacon, utána viszont valahogy nyereségessé kell tenni a szektort, különben az új nemzeti szolgáltatót adóforintokból kell majd kisegíteni.
Júliustól vége annak a rendszernek, amivel 2011 óta a MET gázát hozta be az állam Nyugat felől. Lehet, hogy Keletről jön majd a gáz?
Az új gázár meglepően alacsony.
Ha az ország politikai vezetése jól viselkedik, akkor annyi lesz itt a gáz, hogy már nekünk is meg fogja érni, mondta.
Jogerős ítélet született a Fővárosi Ítélőtáblán. Tóth Bertalan szocialista képviselő perelte az állami céget, hogy mutassa meg, miért éri meg neki áthozni a határon a MET földgázát.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint nyilvánosságra kell hozni az MVMP és a MET közötti szerződéseket. Két héten belül kiderül, hogy mennyit vesztett az állam, és mennyit kerestek mások az elmúlt évek legnagyobb üzletén.
Még 5 nap haladékot adtak maguknak a vitatkozók, mielőtt leállítanák a gázt.
Nagyon olcsó lett az orosz gáz az olajár esése miatt. A gázár meghatározására hivatott hivatal azonban erről nem tud, mert az állami gázkereskedő nem mondja meg neki. Szijjártó Péternek megmondták, de ez kevés egy rezsicsökkentéshez.
A miniszter szerint a frissen állami tulajdonba került Főgáznál manipulálásra utaló jeleket találtak.
Az ukrajnai szállítások teljes leállítását ígérte a Gazprom elnöke.
Kamu indokkal szállítanak kevesebb gázt. Nagy baj nincs belőle, a lengyelek olcsóbban veszik a németektől az orosz gázt, mint az oroszoktól.
Aradszky András múlt időben beszélt a gázszerződés meghosszabbításáról, ráutaló magatartással történt szerinte.