Ha ezt nem támogatja a kormány, javasolnák a gyorstesztek árának maximalizálását.
Megszeghették a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozást.
A GVH szerint a platform hibásan tájékoztatta felhasználóit a fizetendő vételárról és az átváltási árfolyamról.
Egyebek mellett ezért lenne érdemes a miniszterelnöknek gyakrabban szóba állnia újságírókkal.
A kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette, hogy Jászai Gellért 4iG-je megszerezhesse a DIGI-t.
Alapból a 10 százalékos jattot állították be, pedig nem lehetne ilyen pszichés nyomás alá helyezni a fogyasztókat.
A Nitrogénművek tulajdonosa szerint tönkre akarják tenni. A Partizánnak arról is beszélt, hogy anyagilag is kész támogatni Márki-Zay Péter kampányát.
Szerintük nem véletlen az időzítés.
A GVH előadásokkal segít, míg a Miniszterelnökség jelezheti, ha gyanús jeleket lát.
A két legjelentősebb hazai gyógyszer nagykereskedőnek ezek a patikai együttműködések a hazai gyógyszertárak jelentős részét, több mint 60 százalékát érintik – közölte a versenyhivatal.
Ha egy orvos vagy gyógyszerész ajánl egy terméket, az emberek hajlamosabbak hinni neki, ezért vizsgálódik a versenyhivatal.
A Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt büntettek.
A hivatal szerint a vállalat tisztességtelen volt a fogyasztókkal és agresszíven, pszichés nyomással értékesített.
Juhász Miklós Balsai István helyére került be.
A képviselő a 444-nek azt mondta, nem hagyja a rendőrségre az ügy kivizsgálását, Németországban is bejelentést tesz. „Hátha ott a Siemens is beszédesebb lesz.”