hajdú péter

Eltűnik a képernyőről Hajdú Péter

Az TV2 nem élt az opcióval, így nem lesz több Showtime.

Szily László
media

360 fokos fordulat: Sarka Kata nem utazott el Ciprusra Hajdú Péterrel

Pedig úgy volt, hogy de.

Botos Tamás
bulvár

Nem várt fordulat a Hajdú-Sarka drámában: részvénytársasággá alakul a családi cég

Vagyonkezelés.

Botos Tamás
gazdaság

Azt a rohadt eget: kiszoríthatják a TV2-ből Hajdú Pétert

Nem elég, hogy a magánélete válságban van, még a közélete is bajba kerülhet.

Herczeg Márk
tévé

Andy Vajna volt bérelt lakásába költözött be Sarka Kata

Mosolyszünet, vagy válás?

Botos Tamás
bulvár

A börtönből figyeltem, hogy nyalod fényesre a Vajna házaspár popóját

Damu Roland talán bekattant, nyílt levelet írt Hajdú Péternek a Facebookon csütörtök éjjel, azóta pedig folyamatosan új meg újra megosztja azt.

Szily László
INTERNET

Mediátor segítségét kérte Sarka és Hajdú

Tudják, hogy nyiltan ki kell beszélni a dolgokat, de ehhez kell egy ember, aki elfogultság nélkül végig tudja hallgatni őket.

Király András
ÉLET

Döbbenetes tényre derült fény: Hajdú Péter és Sarka Kata annak idején széttépte a házassági szerződését

Úgy gondolták, hogy soha nem lesz szükségük rá.

anarki
életmód

Megszólalt Sarka Kata: Életem egyik legnehezebb időszakát élem

A Facebookon üzennek híveiknek a válófélben lévő sztárcelebek.

anarki
Média

Megszólalt Hajdú Péter: Valóban válságban a házasságom

Nincs szüksége ellendrukkerekre.

anarki

Sarka Kata otthagyta Hajdú Pétert

A magyar bulvártörténelem legnagyobb drámája zajlik éppen. Még nem tudni, mi lesz a közös céggel, amibe épp most vették be Rogán Cecíliát.

Czinkóczi Sándor
bulvár

Hajdú Péter negyvenmillióért gyártotta a közmédiának a Hajdú Péter cége szervezte szépségverseny műsorait

Az MTVA szerint a közszolgálatiság része a Magyarország Szépe.

Botos Tamás
Média

A nap embere a nap lapjában, a nap címlapján

Ha te is dolgoznál, már nem itt tartanál.

anarki
Média

Hajdú Péter saját testével védte Törökbálintot az új lakóparktól – most plázát építene hozzá

Nemrég milliárdos perrel fenyegetett, mert oda lesz a kertváros békéje. Most négyszintes monstrumot terveznek, 500 négyzetméteres CBA-val.

Rényi Pál Dániel
ingatlan

Ha megbukik a műsora, visszavonul a képernyőről Hajdú Péter

Megteheti: gyártócége egyre több megrendelést kap a TV2-től.

Botos Tamás
media