Hidat építettek a hüllőknek, hogy biztonságosan kelhessenek át egy forgalmas út felett.
A magyar miniszterelnök az avatón azt mondta, itt, Közép-Európában épül most Európa.
Hogy ez mégis miért alakult így, arról kivitelező Strabag inkább nem akart nyilatkozni.
Nagyatádnál is pusztított a vihar.
A mentés idejére teljes a zár.
Az út általában forgalmas, de a koronavírus miatt csak két sofőr járt épp arra.
Leszakadt.
A polgármester szerint azért, mert a nagyobb teherautók a korlátozás ellenére is állandóan áthajtottak rajta.
Ilyen az, amikor nem hagyják, hogy a híd felett próbálja meg.
A 155 méter hosszú hidat legutóbb tavaly télen ellenőrizték, és akkor nem találtak rajta semmi hibát.
Épp egy olajszállító kocsi haladt át rajta, ami aztán ki is gyulladt.
A híres üveg lépcsőfokait tavaly februárban kőre cserélték, miután több mint 5000 kártérítési igény érkezett a csúszós üvegen elesett emberektől.
A kisiklott személyvonat legalább öt utasa vesztette életét, 65-en megsérültek.
Drégelypalánk és Ipolyhídvég között egy 48,5 méter szabad nyílású, acél ívhíd épül.
A szlovák parlament megszavazta a Híd módosító javaslatát.