A K&H-tól kapja, az OTP már 2013 elején sem akart adni a fővárosnak is tartozó cégnek.
A legálisan rendelkezésre álló nettó jövedelem egy részéig lehetne csak eladósodni a bankok felé egy tervezet szerint. Jelzálog-, fogyasztási, gépjárműhitel is számít.
Nem, nem azért, mert már ő sem tudja segítség nélkül követni, hogy hogy lesz napról-napra egyre nagyobb a lakása, hanem azért, hogy tisztázza: becsületesen szerezte a vagyonát.
Igen. A hiteleknél nem számít, hol keressük meg a fizetésünket. Egy csomó más dolog viszont igen. Ezeket itt elmondjuk.
Alig vagyunk jobban eladósodva, mint a nyugati országok polgárai, ráadásul nálunk 2008 óta nagyon vissza is esett a hitelállomány.
Egy lakossági fórumon hozta fel a témát, szerinte lenne megoldás azoknak akik már többszörösen kifizették autójuk árát, de még mindig lógnak a banknak.
A Mol kedden adta el a szőregi stratégiai gáztárolót az államnak, de nem árulta el, hogy mennyiért. Most, hogy a tároló üzemeltetője százmilliárdot vett fel a hitelek refinanszírozására, már meg lehet tippelni az árát.
Mára a hitel a rémálom szinonimájává vált Magyarországon. Gyakorlati tanácsok azoknak, akik mégis szeretnének felvenni.
Van olyan megoldás, ahol a dolgozó és a cég is jól járhat. De nem árt óvatosnak lenni.