Holland kutatók úttörő vizsgálatai alapján a külső hatások egy életre megváltoztathatják a magzatok génjeinek működését.
Havasi Bertalan elmondta, azért nem adtak erről semmilyen tájékoztatást, mert nem hivatalos találkozó volt.
Ráadásul rögtön olyat mondott róla, hogy azt bármilyen kormányfő megirigyelné.
A keresztény közszolgálati média támadásait és a beszivárgó neonácikat még túlélte a színtér, de a gyerekbarát technóval már nem bírt el. Emlékezzünk az évre, amikor az idősek helyett a túl fiatalok tették tönkre a bulit.
Peter Hoekstra amerikai képviselőként még Hollandiában felgyújtott politikusokról beszélt. Most nagykövetként sorra fut bele a kínos esetekbe.
Pete Hoekstrát nem könnyű kizökkenteni.
Egymástól néhány száz méterre történtek a gyilkosságok.
A Románia elleni barátságos meccs lesz az utolsó, amiben ő irányítja a válogatottat.
A bevándorlásellenes holland politikus nagygyűlését Mollenbeek negyed polgármestere rendeletben tiltotta meg.
Erzsébet- és Terézváros után kullog a holland főváros.
A beszerelt GPS-nyomkövető Kelet-Romániából jelzett a két holland „biciklidetektívnek”, akik a román hatóságok segítését is kérték, de azok nem voltak hajlandók együttműködni.
Márciusban volt a választás, kicsit elhúzódtak a koalíciós tárgyalások. De legalább megint kiderült, hogy egy stabil demokrácia nem az aktuálisan uralkodó politikusoktól stabil.
A 20 éves amszterdami Noa Jansma mindegyikhez oda is írta, milyen bunkó szöveggel próbálták felszedni.