A kályha egyébként direktbe oda van bekötve.
Két vicces hollywoodi hír.
Producerként hivatkoznak rá a Gafin Academy c. produkcióról szóló hírekben, a Filmalap szerint csak a filmhez kapcsolódó jogokat értékesítette.
A kanadai horroríró megkínozta, megcsonkította, agyonverte a nőt, aki három hete gyereket szűlt neki. Aztán még a vérét is lecsapolta.
"Ebben az iparban sok a gonosz" - mondta.
Mert azt mondta, miután Kökény-Szalai Vivien meghívta a Tényekbe, a világhírű Andy Vajna producer személye miatt úgy érezte magát, mintha Hollywoodból hívták volna.
Az amerikai színésznő szerint abszurd, hogy egészséges nők is túlsúlyosnak érzik magukat a filmek hatására.
Az amerikai színész nagyon szerényen nyilatkozott a hőstettről.
Óriási pácban Hollywood, egy csomó film kikerült premier előtt. A kalózok most egy elég suta levélben kértek elnézést, és kifejezetten gratulálnak Tarantinónak, hogy milyen jó filmet készített.
Ez lehet minden idők egyik legsúlyosabb kalózakciója, legalább 40 új film jó minőségű változata került fel a napokban torrentre.
Remake készül Christopher Nolan 2000-es nagyszerű thrilleréből, a Mementóból. De minek?!
A Sun című bulvárlap egyelőre nem nevezte meg, kiről van szó.