A vírust Allah küldte a terrorszervezet szerint.
Irakban is megjelent a vírus, ami már Indiában is terjed. Kínában pedig két nap után újra emelkedett az új fertőzöttek száma.
A iraki kormány támogatja misszió folytatását.
Legalább négy embert megöltek a rendőrök. A támadás előtt egy síita vezető visszahívta az embereit a táboroktól.
Azt is mondta, hogy direkt nem öltek meg senkit, amikor iraki amerikai bázisokat rakétáztak.
Trump korábban azt közölte, senki sem sérült meg, később azt, hogy néhány katonának fájt a feje. Valójában még sokakat ápolnak.
Asz-Szadr siíta hitszónok szólította fel egymilliós, békés menetre híveit.
A felvétel alapján elég erős a gyanú, hogy a gépet pár perccel felszállás után egy iráni rakéta találta el.
Még időben búvóhelyre tudtak húzódni az iráni Forradalmi Gárda támadása elől.
Továbbra se tudni, hogy az amerikai katonai bázisok elleni akciónak vannak-e sérültjei.
A Honvédelmi Minisztérium szerint megtették a szükséges intézkedéseket a honvédek biztonsága érdekében.
Az iráni támadás miatt jobbnak látták, ha kitiltják a térségből a gépeket.
Kasszem Szulejmani meggyilkolása egy pillanat alatt egységbe kovácsolta az amúgy nagyon is megosztott országot, ahol pár hónapja még halálos zavargások voltak. Irán vezetői egyelőre kiélvezik ezt a helyzetet. De szavakban már nagyon komolyan fenyegetőznek.
A honvédelmi miniszter közölte, hogy egyelőre maradnak Irakban a magyar katonák, de a feszült helyzet miatt felfüggesztik a kiképzési feladataikat.