Izraeli források a Moszad kibertámadásáról értesültek.
Szombaton jelentették be, hogy szándékosan megsértették az atomprogramról szóló 2015-ös hathatalmi megállapodást.
Irán vizsgálata hiányos volt, nem követte a nemzetközi gyakorlatot és bizonyítékokat is figyelmen kívül hagyott.
Teherán szerint viszont ez nem igaz.
Válaszul az amerikai bázisokat ért támadásokra. A légicsapást Biden hagyhatta jóvá.
Amilyen most a helyzet, már ennek is örülni kell. Így ugyanis lesz még három hónap megmenteni az iráni atomalkut, amit Donald Trump rúgott fel egyoldalúan.
Szaid Mollaejt 2019-ben az iráni sportszövetség arra kényszerítette, hogy veszítsen, nehogy egy izraelivel kelljen küzdenie. Most mongol színekben küzdhet az izraeli barátjával, Szagi Mukival.
Közben az oltási programot is megkezdték a Szputnyik V-vel.
Ali Hamenei szerint viszont előbb az amerikaiaknak kéne feloldani a gazdasági szankciókat.
Robbanóanyagot csempészett Európába, amivel egy franciaországi merényletet terveztek.
Illegálisan töltöttek át olajat, valószínűleg az Irán elleni szankciók kikerülése érdekében.
A nagyajatollah ismét bosszút esküdött az iráni kémfőnök egy évvel ezelőtti meggyilkolásáért.
Több mint három év után Szaúd-Arábia és szövetségesei nyitnak Katar felé, de kérdés, mi jön majd ezután.
Mivel az USA felrúgta az atomalkut, Irán újrakezdte a 20 százalékos dúsítású urán előállítását.
Mohamed Dzsavád Zaríf szerint Izrael provokációra készül, hogy Irán elleni háborúba rántsa az Egyesült Államokat.