Iszlám Állam

A szír pokol újabb bugyra: a török hadsereg beavatkozik?

A háború nem csillapodik, egyre több a menekült, a jordán király a határ lezárásával fenyeget. A szír hadszíntéren a következő fordulatot a török beavatkozás hozhatja.

Magyari Péter
háború

Az ISIS 1000 dollárt ad a Szudánból, Nigériából és Csádból menekülő szegényeknek, hogy harcoljanak Líbiában

Herczeg Márk
Terrorizmus

Hollandia kiterjeszti a bombázásait Szíriára is

Eddig csak Irakban harcoltak az Iszlám állam ellen, de ennek úgy nincs sok értelme, ha keletről folyamatosan biztosítani tudják maguknak az utánpótlást.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az Iszlám Államban is nevetnek az emberek

Az arab Karl reMarks okos humorával egyszerre tud viccet csinálni a Közel-Keletből és a Közel-Keletet megérteni próbáló nyugati világból. A 444-nek azt is elmondta, hogy volt Magyarországgal kapcsolatos viccelődés is a menekültválság alatt.

444.hu
külföld

A párizsi merénylőkről tett közzé videót az Iszlám Állam

A terroristák 17 percen keresztül fenyegetnek újabb támadásokkal. A végén külön kitérnek Nagy-Britanniára.

Horváth Bence
külföld

Megvan az első fehér brit fiatal, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz

A húszéves Jack Letts történelmet írt.

Horváth Bence
külföld

A francia kormány addig tartaná fenn a rendkívüli állapotot, amíg le nem győzik az Iszlám Államot

Közben az ENSZ figyelmeztette a francia kormányt, hogy ezzel aránytalanul korlátoznák a legalapvetőbb emberi jogokat.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az Iszlám Állam lerombolta Irak legrégebbi keresztény monostorát

A Szent Illésről elnevezett épületet 595-ben építették.

Botos Tamás
külföld

Fizetéscsökkentés az ISIS-nél

Herczeg Márk
Terrorizmus

Marokkóban letartóztattak egy férfit, aki a párizsi merénylőket segíthette

A belga állampolgár korábban an-Nuszra és az Iszlám Állam csapataiban harcolt.

Botos Tamás
külföld

Az orosz ortodox egyház feje szerint a homoszexualitás elfogadása miatt is erősödik az Iszlám Állam

Végre valaki megfejtette.

Horváth Bence
külföld

Rakétát lőttek egy iskolára Törökországban

Szíriából lőhettek át a településre. Egy tanár meghalt, egy diákot kórházba szállítottak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Jeremy Corbyn tárgyalna az Iszlám Állammal

A brit Munkáspárt vezetője persze csak háttértárgyalásokba kezdene a terroristákkal a közel-keleti országok közvetítésével.

Czinkóczi Sándor
külföld

Sosem végzett még ki egyszerre ennyi embert az Iszlám Állam

A szír állami média szerint 300 civilt öltek meg, mikor megtámadták Dajr ez-Zaur városát.

Czinkóczi Sándor
külföld

Videó az Iszlám Állam elégő dollármillióiról

Botos Tamás
külföld