Rupert Stadlert a dízelbotrány miatt 21 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és 1,1 millió euró pénzbüntetésre ítélték.
Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő ellen letartóztatása másnapján válókeresetet adott be a felesége, családi cégükből kitette.
A másodrendű vádlott pedig 14 évet.
A jogerős ítélet szerint feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
A bíróság azonban nem a büntetőjogi felelősségét mondta ki a cselekményekben.
A túlóratörvény miatt füstgyertyákat dobáltak és dulakodtak a Kossuth téren.
A Pécsi Közigazgatási Bíróság megint úgy ítélte meg, hogy az ellenkezik a Helyi Építési Szabályzattal.
Zsuzsova 25 év fegyházbüntetést kapott a gyilkosság megrendeléséért.
Ugyanakkor az most a dolguk, hogy ne ítélkezzenek, csak imádkozzanak.
A bíróság szerint az ügyész egyébként jól végezte a munkáját, csak egyszer hibázott.
Első fokon.
A permetező férfi az első lövésről még azt hitte, csak egy felpattanó kavics volt. A második után már egy pécsi kórházba ment, ahol meg kellett műteni.
A 36 éves férfi 10 éven át akadálytalanul, a legszörnyűbb módokon bántalmazta a gondjaira bízott gyerekeket.
Az őrmester és az áldozat is fehérek voltak. Texas kormányzója azt mondta, megkegyelmez az elítéltnek, amint hivatalos kérés kerül az asztalára.
Nem büszke rájuk a hazájuk.