Ezt a gyár egy volt dolgozója is megerősítette, szerinte gyártási hulladék égett, amikor az anód és katód hulladékot ürítették volna ki.
A tiszás politikus tájékoztatást kért a cégtől a tűzeset pontos körülményeiről.
Hadházy Ákos szerint a kilométerenként 4 milliárdba kerülő vasutat egy olyan gyárhoz építik, ami „már alig-alig működik, ahol elbocsátják az embereket”.
A cég szerint csak karbantartás következik, több dolgozó viszont úgy tudja, súlyos problémák állhatnak a leállás hátterében.
A három akkugyár 2023-ban még 35 milliárd forintos nyereséget ért el.
Úgy tudni, hogy a termelés felpörgetéséről döntött a koreai érdekeltségű SK akkumulátorgyár.
Néhány hete még csak az egyik komáromi gyárban voltak elbocsátások, most már Iváncsán is csökkentik a létszámot. A szakszervezet szerint Iváncsán főleg a kölcsönzött dolgozókat építik le, de tudunk főállású kirúgottakról is. A gyár a tevékenység optimalizálásáról beszél.
Vagy kéttucatnyi nyitott pozíció van a dél-koreai cégnél jelenleg is.
Átmeneti keresletcsökkenést tapasztaltak a jövő iparágában.
Úgy tudni, első körben a kirgiz munkavállalóktól váltak meg.
A térdelős vagy földön ülős eligazítások ellen sikeresen tiltakoztak, de azt például nem mondják meg nekik, mi az oka, ha rosszul lesznek a munkahelyükön
A gyár szerint szivárgás nem volt.
Már több mint 18 millió forint munkavédelmi bírságot kellett befizetnie a dél-koreai SK On hazai leányvállalatának.
A Szabad Európa szerint akad, akinek előző nap el kell indulnia, hogy beérjen reggel 6-ra.
Azután adta ki az engedélyt a kormányhivatal, hogy 14 milliós bírságot szabott ki az üzemre.