A virológus szerint az amerikai kutatók előrejelző modellje több fontos tényezőt sem vesz figyelembe.
Tüttő Kata kormányzati forrásból értesült erről.
Az első kilenc hónap halottjainak száma három és fél hónap alatt duplázódott meg.
A döntést a harmadik hullám miatt megugrott betegszámmal indokolják.
Azzal számolnak, hogy júliusig több mint negyvenezer halálos áldozata lehet a járványnak.
A gyógyszerész februárban a Hősök terére szervezett tüntetést, ahol a járványügyi intézkedések ellen tiltakoztak.
Akkora a szükség, hogy még a toborzás is folyamatos.
Csütörtök óta nem tudják ellátni a sürgős eseteket a mosonmagyaróvári kórház szülészeti, nőgyógyászati és gyermekosztályán, mert a dolgozókat át kellett irányítani a Covid részlegre.
Ma életbe léptek az újabb korlátozások. A virágboltok hétfőn még nyitva lehetnek.
A járvány miatt több időt töltünk a közösségi oldalakon, mint valaha. Új élmények híján azonban be kell érnünk azzal, hogy azt nézegetjük, mit csináltak ismerőseink akkor, amikor a világ még kvázi normális volt.
Maruzsa Zoltán pénteken még azt mondta, a gyermekfelügyelet nem lenne hatékony.
László Imre korábban kórházigazgató volt, a jövő héttől kerületi rendelőintézetben fog segíteni.
A miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjút, de a koronavírus-járványról nem sokat faggatták, inkább a magyar egészségügy jövője volt a téma.
A kórházak tehermentesítése érdekében, amíg a járványhelyzet indokolja.
Járványügyi hírlevelünk egy kaotikus nap után.