Wikonkál Norbert Miklós, a budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint szokatlan, hogy a járvány nyáron sem nyugszik.
„A vírus még mindig itt van. Soha nem is tűnt el. Terjed. Mutálódik."
Egyelőre nem tiszta, hogy valóban szükség van-e ötödik oltásra, illetve hogy azok, akik hónapokkal ezelőtt kapták meg a második booster oltásukat, most milyen fokú védettséggel néznek szembe az újabb járványhullámokkal.
A vakcina hatékonynak tűnik, de annak mellékhatásai.
Élelmiszerre és tiszta vízre lenne szükség.
A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint április óta ez a legtöbb.
A Moderna és a Pfizer vakcinája is megkapta az engedélyt.
Kim Dszongun állítólag saját készleteiből, a "családi tartalékból" adományozott gyógyszereket a betegeknek.
Mindannyian 20 és 40 év közötti férfiak.
Egy férfi lázasan, vírusteszt nélkül ment el több szórakozóhelyre is, ezért a kerületet, ahol kb. 3,5 millió ember él, lezárták.
Miután a WHO azt javasolta, hogy mélyebb vizsgálatot kell folytatni, hogy kiderítsék, nem egy laboratóriumi baleset volt-e a felelős a világjárvány kialakulásáért.
Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, Kína továbbra is ragaszkodik a zéró-covid politikájához.
Az új módszertannal kedvezőbb képet festhet a statisztika.
Az állatra nincs ki vigyázzon otthon, de legalább pont befér a védőruha ujjába.
A járvány miatti veszélyhelyzet miatt június 30-ig kaptak haladékot az autósok a műszaki vizsgákra, a rohamra most meghosszabbított nyitva tartással és extra műszakkal készülnek.