A figyelmeztetés azután érkezett, hogy az Egyesült Államok és Irán között Teherán nukleáris programjának jövőjéről folytatott tárgyalások eredménytelenül zárultak. Felmerült viszont, hogy a jövő héten további egyeztetésekre kerülhet sor.
Szuverenitástól hangos Európa, de nem úgy, ahogy itthon megszokhattuk. Hirtelen sok helyen döbbentek rá: nem szerencsés, hogy az európai digitális élet ennyire ki van szolgáltatva az amerikai óriáscégeknek. De mit lehet egyáltalán kezdeni ezzel a helyzettel?
A Nyugat alkonya élőben: a magyar fizetési listán lévő Pappin szerint a nemzetközi jognál fontosabb a nyers erő.
Az EU külügyi főképviselője így magyarázta a történteket.
Az együttműködés 9 milliárd dollárnyi amerikai beruházást hozhat az örményeknek, és segíthet leváltani a régi, szovjet időkből származó mecamori atomerőművet.
Milyen legyen egy olasz olimpia megnyitója, ha nem olaszos és három és fél óra hosszú? A lángot két alpesi síző, Deborah Compagnoni és Alberto Tomba gyújtotta meg Milánóban.
Alex Jeffrey Pretti a tanúk szerint fegyver nélkül próbált segíteni másokon. A Trump-adminisztráció és vezető tisztviselői már a vizsgálat előtt „belső terroristának” bélyegezték az áldozatot, miközben a nyilvánosságra került videók és tanúvallomások mást mutatnak.
A Minnesotába vezényelt több ezer idegenrendész jelenléte alapjaiban alakította át a mindennapokat, az akciók nyílt konfliktusokat, félelmet és tiltakozást váltottak ki. Üzletek százai zártak be, hogy szolidaritást vállaljanak az ICE által zaklatott bevándorlóközösségekkel.
A Fehér Házban alkudozott a dán és a grönlandi kormány a világ legnagyobb szigetének sorsáról, de nem sikerült leállítaniuk az amerikai követeléseket.
Az amerikai elnök szerint már nem ölik a tüntetőket - ez pedig lehetőséget ad számára, hogy mégse avatkozzon be katonailag.