kárpátalja

A Magyar Máltai Szeretszolgálat felkészül a Magyarországra menekülők fogadására

És bekapcsolódik a kárpátaljai területekre érkező menekülő emberek ellátásába.

Szász Zsófi
külföld

Nincs üzemanyag Kijevben - mondja egy helyi magyar

Beszéltünk egy Kárpátaljáról származó magyarral, aki az ukrán fővárosban van épp.

Kaufmann Balázs
háború

Nem engedték be Ukrajnába a szlovákiai Szövetség elnökét

Forró Krisztiánt – aki még sosem járt Ukrajnában – 2023 októberéig tiltólistára tette az ukrán hatóság, de azt nem árulták el, hogy miért.

Herczeg Márk
külföld

A járványverte Ukrajnában Kárpátalján oltatták be magukat a legkevesebben

Pedig a szomszédos országban jobban tombol a koronavírus, mint eddig bármikor.

Kaufmann Balázs
járvány

A KDNP-s Nacsa Lőrinc azt mondja, kitiltották Ukrajnából

Három évre.

Szász Zsófi
külföld

Amikor Gazda Albert szovjet kisgyerek volt

A budapesti újságíróvá cseperedett kárpátaljai fiú története egy nagyon olvasmányos szubjektív szociográfia lett. Megérthető belőle a nemzet közelmúltjának egy alig dokumentált része, de az is, hogy milyen többszörösen is kívülállóként felnőni egy zárt világban.

Magyari Péter
könyv

A szlovák kormányfő bocsánatot kért, miután azzal viccelt, hogy Kárpátalját ígérte az oroszoknak a vakcinákért cserébe

A vicc után azt mondta, természetesen semmit nem ígért, csak igyekezett megszerezni a Szputnyik V-t. Kijev bocsánatkérésre szólította fel, aminek Igor Matovič eleget is tett.

Herczeg Márk
járvány

Hazaárulással vádolnak kárpátaljai képviselőket, mert elénekelték a magyar himnuszt

Közben Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő személyes adatai is felkerültek az ukrán Mirotvorec honlapra.

Herczeg Márk
külföld

Az ukrán külügyminiszter szerint ők nem akarnak politikai harcot vívni Magyarországgal

De sajnos mindkét országot „traumatizálja a történelme”.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Ukrán neonáci fenyegette a kárpátaljai magyarokat Beregszász határában

„Eljövünk a gyerekeitekért”

Szurovecz Illés
külföld

A járványra hivatkozva nem engedték be Ukrajnába a Miniszterelnökség államtitkárát

Potápi Árpád János egy iskolát avatott volna fel.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Nagyon súlyos árvíz pusztít Ukrajna nyugati felén

Kárpátalján is nagyon rossz a helyzet.

Horváth Bence
külföld

„Magyar az, akinek fáj Trianon”: a legnagyobb tragédiának tartjuk, mégis alig tudunk róla valamit

Kevesen tudják jól megbecsülni a trianoni veszteségeket, amikért többnyire a környékbeli országokat és a nagyhatalmakat okolják. 100 évvel a szerződés után a többség támogatja a határon túliak kettős állampolgárságát, ellentétben a szavazati joggal.

Szurovecz Illés
Történelem

Kárpátalján koszorúzott az ukrán elnök a II. világháború végére emlékezve

Kárpátalján ért véget a megszállók kiűzése - mondta.

Sarkadi Zsolt
külföld

Az ukrán miniszter nem tartja megvalósíthatónak Szijjártó ötleteit a magyar nyelvű oktatásról

Nem lehetünk őshonos nemzetiség, az óraszám emelése pedig a gyerekekkel szúrna ki - írta Hanna Novoszad.

Szily László
külföld