A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát a pápa.
Az ortodox pátriárka szerint az ökológiai és emberi jogi problémák a főbb kihívások, és a vallás lényegéből fakad, hogy ezekre megoldást kell keresnünk.
Egy héten át az eucharisztia titkát ünneplik a katolikusok Budapesten – miközben még a hívők sem feltétlenül értik, mi az. Járványügyileg kockázatos, de a kormányközeli vállalkozók és a kampányoló fideszesek jól járnak. A nagy találkozó Ferenc és Viktor között tartogathat meglepetéseket.
A szervezők közölték: nem állják a vendégek vagy családtagjaik költségét, kivéve a felszólalókét, de idén nem volt köztük magyar.
De azt nem árulták el, Orbán magával vitte-e a családját az idei találkozóra. Közben Novák Katalin azt állítja, ő Raynair-géppel jött haza, tehát nem szállhatott ki Horvátországban.
„Családtagjai költségeit pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően ő maga állja” – közölte Havasi Bertalan.
A katolikus egyház feje azt kérte a hívektől, imádkozzanak Afganisztánért.
A podcast legújabb adásában Urfi Péterrel és Miklósi Gáborral beszélgetünk a katolikus egyház és szerzetes rendek gyerekmolesztálási ügyeiről.
A kormányfő a katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozóján vesz részt.
Egymás után két katolikus szerzetest tiltottak el „a kiskorúakkal való minden fajta kapcsolattartástól”. Mindketten fontos közéleti szerepet is vállaltak. Első cikkünkben volt piarista diákokkal és a rend magyarországi vezetőjével közösen keresünk válaszokat.
Raymond L. Burke a katolikus egyház konzervatív szárnyának vezéralakja, aki tavaly arról beszélt, hogy mikrochipet raknak a vakcinákba, Jézus viszont megvéd a fertőzéstől.
Mindezt még az idei költségvetésből finanszírozzák.
A vizsgált esetek 30 százalékában egyházi személy is érintett a tett elkövetésében vagy eltussolásában. Elkészült a lengyel állami különbizottság jelentése.
Csak pár órát lesz Magyarországon, aztán siet Szlovákiába.
A 84 éves egyházfőt egy hete műtötték bélfali sérvvel, lassan visszatér a feladataihoz.