Legalábbis ezt állítja a szervezet vezetői ellen készített amerikai vádirat. A vád alá vont vezetők összesen 150 millió dollárt tehettek zsebre jogtalanul.
De most kenőpénz elfogadása miatt vették őrizetbe az orosz hatóságok.
Ejha, ez sok pénz!
Hatéves börtönbüntetésre ítélte Ehud Olmert volt izraeli kormányfőt korrupció miatt kedden a tel-avivi körzeti bíróság.
Mert egy csomó másik magyart igen. Nincs verseny, nem átláthatóak és szabályosak a közbeszerzések. Nem tudni, miből és mennyit költenek a pártok a kampányra. A jogi intézményrendszer gyengül. A legtöbb magyar szerint korrupt az ország. Semmit nem javultunk tavaly óta.
Egy azeri szakszervezeti vezető szerint az azeri védelmi miniszter, Szafar Abijev a magyar "OTR bankban" tartja kenőpénzből összegyűjtött 65 millió euróját.
A kerületi alpolgármester tegnap este azt mondta, hogy nem emlékszik ilyen beszélgetésre. Másfél órával később pedig azt, hogy visszavonja, hogy nem emlékszik, inkább nem kommentálja sem a beszélgetést, sem azt, hogy hol/ki készítette, sem azt, hogy fordul-e rendőrséghez az ügyben. Zugló at its best!
Három történetből eddig kétszer a rendőröknek kellett fizetni.