kerékpárút

Egy hónapja parkol egy autó keresztben egy miskolci kerékpárúton és a mellette húzódó járdán

Helyi nevezetesség lett.

Szily László
idióta rekordok

Eltörölhetik a kötelező kerékpárút-használatot

Ezt kérték a bringás szervezetek a kormánytól, de még egyeztetnek a KRESZ módosításáról.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Olyan, őrülten jól kinéző, világító bringaút épült Esztergomnál, hogy jövőre garantáltan itt rendezik az ozorai goafesztivált

Itt kísérletezik ki, hogy mennyi világító varázsanyaggal működik a legjobban az anyagában világító út.

Szily László
tech

Augusztus végéig mondhatjuk meg, menjen vagy maradjon a nagykörúti biciklisáv

A főváros talán egyik legnagyobb port kavart járványügyi intézkedéséről lehet most véleményt mondani.

Neuberger Eszter
közlekedés

Kerékpársávot alakítanak ki a Villányi úton is

Újabb 1,7 kilométerrel gazdagodik a budapesti hálózat.

Horváth Bence
közlekedés

Az autókat lassító, kiszorító terveket vizsgál Budapest

Legfeljebb 50-nel lehetne autózni, de a legtöbb utcában csak 30-cal. A kerékpárutakat összekötnék és bővítenék.

Magyari Péter
Budapest

A járvány idejére kerékpársávot létesítenek a Nagykörúton

Az autóknak így csak irányonként egy sáv jut a következő hónapokban.

Urfi Péter
közlekedés

Földeket vett, utat épített, nagyon nyomul Pakson az Orbán-rokonok üzlettársa

Lévai Anikó szűkebb rokonságával van kapcsolatban Sebestyén Roland. Bár forgandó a szerencséje, 2,1 milliárdnyi megrendelés már összejött a hozzá kötődő cégeknek Pakson.

Szabó András
direkt36

Révész Máriusz idei átadást ígért, de még egy méter sem épült meg a Budapest-Balaton kerékpárútból

Hamarabb lesz a Balatonnál Giro d'Italia, mint bicikliút.

Botos Tamás
politika

Révész Máriusz: 150 milliárdból fejlesztenek kerékpárutakat a következő négy évben

Csak hogy legyen nyoma.

Herczeg Márk
közlekedés

Győrben, a csúcsforgalomban mutatta be új kerékpármodelljét a Fiat

Első pillantásra tisztára úgy néz ki, mint egy Fiat Bravo. De a kerékpárúton közlekedik.

Szily László
közlekedés

Bravúrosan kerülték ki a bicikliút közepére került oszlopot Győrben

Majdnem!

Boros Juli
bicikli

473 kilométernyi bringautat terveztek be a következő két évre

Szinte mindenhol lesz mit átadni a választások előtt.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Elképesztő mennyiségű pénzt égettek el Hatvanban

A feladat nem volt bonyolult pedig, a várost kellett volna összekötni Boldog településsel. Erre elvertek egymilliárdot egy használhatatlan kalandparkra, az utat pedig már most felveri a gaz.

Tbg
POLITIKA

A kormány 30 milliárdot költ bicikliutakra

A turisztikai szempontból legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették.

Herczeg Márk
közlekedés