kézfertőtlenítő

200 liter kézfertőtlenítőt és 4000 tekercs WC-papírt adott át Magyar Péter a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek

A problémát nem ez fogja megoldani, inkább csak figyelemfelhívó akció - mondta a Tisza Párt elnöke.

Diószegi-Horváth Nóra
Egészségügy

Vodkából csináltak kézfertőtlenítőt, 28 millió kárt okoztak, börtönbe mehetnek

A járvány miatt nem ment a horgászcsalik előállításával foglalkozó üzlet, ezért kezdtek otthon kézfertőtlenítőket gyártani.

Mészáros Juli
bűnügy

Az autóban felejtett alkoholos kézfertőtlenítő zselé nyáron felrobbanhat és felgyújthatja a kocsit

Ráadásul nem is kell hozzá veszettül meleg.

Szily László
baleset

Egy hónapra letartóztatták a hamis fertőtlenítőszerrel üzletelő csalókat

A kőbányai banda több mint 22 millió forint értékben értékesített hatástalan kézfertőtlenítőt.

Neuberger Eszter
bűnügy

Bírságolják a kézfertőtlenítő-csalókat és az élelmiszerek árával visszaélőket

300 ezer forintos bírságot szabtak ki a hentesre, aki 2800 forintért árulta a csirkemell kilóját.

Fődi Kitti
fogyasztóvédelem

„Antiviral Plus” fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol már többen keresték a házban lakókat, hogy adják vissza a pénzüket, mert rájöttek, hogy az állítólagos kézfertőtlenítő nem vírusölő.

Herczeg Márk
bűnügy

Két kézfertőtlenítőt is teljesen hatástalannak talált a fogyasztóvédelem

És még nyolc olyan terméket találtak, ami nem teljesítette, amit a címkén ígért.

Czinkóczi Sándor
egészség

Jägermeister készítése helyett a cég fertőtlenítőszerekhez adományoz 50 ezer liter alkoholt

Így több haszna van.

Herczeg Márk
Egészségügy

Egy dán bolt feltalálta a pánikvásárlás tökéletes ellenszerét

Egy kézfertőtlenítő 40 korona, ha kettőt vesz, darabja 1000.

Urfi Péter
külföld

Hatástalan kézfertőtlenítőt terjesztettek szerte az országban

A MÁV-hoz, a kecskeméti szociális intézményekbe és a Főpolgármesteri Hivatalba biztosan jutott belőle, de webáruházakból bárki megrendelhette.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Tavaly 541-en haltak meg kórházi fertőzések miatt

Annyian esnek az egészségügy áldozatául, mint ahányan autóbalesetben halnak meg. Vagy talán még többen is.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Ezerhatan fertőtlenítettek egyszerre a kezüket az egri Markhot Ferenc Kórház udvarán

Egy Guinness-rekordkísérlet kedvéért.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Kézfertőtlenítőtől rúgnak be a svéd tinik

AKELAAAAAAAAAAAAAA!!!

Herczeg Márk
Egészségügy

Sorra rúgnak be az amerikai kisgyerekek a kézfertőtlenítőtől

2010 óta megnégyszereződött a kézfertőtlenítőtől berúgó 12 év alattiak száma az Egyesült Államokban.

Herczeg Márk
életmód