„Megköszönném, ha a magyar közélet megtisztulása érdekében befáradnál velem a Központi Nyomozó Főügyészségre egy az egész országot felkavaró büntetőügyben tanúskodni.”
A meghívó szerint Gulyás Gergely (Magyar Péter – egykori – barátja) és Szentkirályi Alexandra (a 2015-ben a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját kitüntető kormányszóvivő) tartja a Kormányinfót.
Aznapra szerveztek influenszerek tüntetést.
Európában a háborúpártiaké a többség, heteken belül lezárulhat a reptér adásvétele, hazudik az olasz antifa vádlott, a PDSZ-nek nem szabad hinni, nem zsaroljuk a svéd miniszterelnököt.
Az évnyitó kormányülést Orbán Viktor meg is pörgette a TikTokon - ezek után jöhet az évet belökő kormányinfó.
Orbán Viktor a csütörtöki kormányinfón azt mondta, azért utalt katonai hadműveletként az orosz-ukrán háborúra Pekingben, mert nem történt hadüzenet. Az amerikai történelemben 1942-ben történt az utolsó hadüzenet, de a hadüzenetek eltűnése egyáltalán nem amerikai sajátosság.
Novák Katalin még pár hete is azt állította, a V4 él és virul. A lengyel választások után Orbán levonta a tanulságokat.
A Fidesz korábban kijelentette, hogy egy évvel a választás előtt már nem szabad a szabályokat piszkálni. Aztán csak átszabták a fővárosi rendszert, és a miniszterelnök nyilatkozata alapján még ezután is jöhetnek meglepetések.
Megtartotta év végi sajtótájékoztatóját a miniszterelnök: meglesz a reptér, tárgyalna Zelenszkijjel, szétesett a V4, Scholz mondta, hogy menjen ki. Sok sikert minden magyar nagytőkésnek. Összefoglalónk.
Gulyás nem érzi úgy, hogy ez a téma Kormányinfóra való.
Gulyás Gergely a Magyar Hang és a Szabad Európa kitiltásáról szóló kérdésünkre azt válaszolta: „elég széles körben van itt a sajtó képviseltetve, Dörmögő Dömötör és más sincsen”.
Erős hét után lép újságírók elé Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra.
Az életvégi döntés legálissá tételéért kampányoló, gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász szerint a halálbüntetést ellenző miniszternek az életbüntetést is elleneznie kellene.
A svédeknek nem is olyan fontos a NATO-csatlakozás - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón, a magyar parlament által halogatott döntésről.
Az új nagyvárosi CSOK-ot csak lakásvásárlásra lehet felvenni, telekvásárlásra nem. A futamidő 10-25 év lehet. A második gyerektől minden gyerek után 10 millió forint leírható lesz a tartozásból.