Lehet, hogy nem csak energiaügyekről volt szó.
A jövő héten ugye nem ér rá ilyeneket összehívni, mert Katarba megy a foci vébére.
Nem tudni, hogy minek örültek ennyire. Szóba került a a koronavírus-járvány is.
Péntek éjféltől.
A kormányülés után a külügyminiszter hét gazdasági intézkedést jelentett be.
A kormányülésen az átoltottság: 100 százalék.
Annyit mondtak, utasítást kaptak.
Ennyiben maradtak. A stadionokról és a Városligetről beszélve már többre jutottak.
A főpolgármester BKV-val érkezett.
A főpolgármester elmegy a kormányülésre.
„Magyarország kormánya nevében ismételten gratulálok a budapesti polgárok döntése alapján elnyert megbízatásához” – írja a levelében Orbán.
Legalább nem kalandozik el a miniszterek figyelme munka közben.
Egy kormányrendelet alapján eddig is ez volt a gyakorlat, de most Semjén Zsolt a 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatba elrejtett egy erről szóló törvényt is.
A miniszterelnöki dolgozószoba helyett, a Klebelsberg Kultúrkúriában ültek össze.
A civileket is érintheti.